Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 12. szám - Két beszélgetés Orosz Istvánnal – az Apakönyvről
76 És akkor majd utána szépen fölteszek egy kérdést, és nem engedlek el addig, amíg nem válaszolsz rá. És akkor ezzel egyúttal üzensz a gyerekeidnek és az unokáidnak is. – „Félek, hogy elfelejtem a pillantását, a hangját, az illatát. Egyre hosszabb koncentráció kell, hogy felidézzem az arcát. Néha magamban fedezem föl, ami akár vigasztaló is lehetne, ám ilyenkor mégis megijedek. Az, hogy a hangom az övé, régóta tudom – mondják az ismerősök – olykor a telefonálók össze is tévesztettek vele. Hang alatt persze csak a beszédhangot értem, hiszen énekelni, vele ellentétben egyáltalán nem tudok. Mondják, az nem is hang, hanem hallás kérdése. Mostanában vettem észre azokat a piros pontokat a bőrömön, amelyek rajta is előjöttek, s hogy kézfejünkön egyformán ráncosodik a bőr. A legfurcsábbak a fogak. Az alsó fogsora öregségére szűkülni kezdett, a középső fogat a többi addig taszigálta jobbról és balról, amíg ki nem hullt. Ugyanezt veszem észre én is: még áll, birkózik a többivel, de tudom, mi lesz a sorsa. Azt hittem, könnyebben tudok írni, ha elmúlik egy kis idő, ha távolabb kerülök tőle... Rálátás, distancia... Aztán azt vettem észre, egyre közelebb vagyunk. Tudom is, miért. Vagy legalábbis van rá magyarázatrom, mért érzem így. A köztünk lévő távolság 26 év volt, illetve három hónappal több. Kiszámolom, pontosan: 9599 nap. Ennyi idős volt, amikor születtem. Jókora korkülönbség, amikor az ember megszületik, aztán egyre kisebbnek látszik, de mégsem csökken sosem. Illetve dehogyisnem. Attól a perctől fogva, hogy meghalt, megállt az öregedésben, én pedig követem, önkéntelenül is igyekszem, hogy utolérjem. Hogy befogjam. Máris hoztam rajta... mennyit is?”11 – Ezekből a szavakból kiindulva: Márton fiadnak, Anna, Ida lányodnak, a már megszületett és a majd megszületendő unokádnak ezek után fogsz naplót írni? – Hagyományos naplót nem hiszem. Időnként leírom a gondolataimat, van nekem egy blogom, amely akár naplónak is tekinthető, de van egy másik napló is. Amikor az Apu 90 éves volt, a testvéremmel elhatároztuk, hogy csinálunk neki egy blogot. Apámnak szerintem már fogalma sem volt, mi az, de oda föltettük az ő írásait, illetve a vele kapcsolatos dolgokat. Úgyhogy van valamiféle naplószerűség. Az, hogy én olyan hagyományos naplót írjak, amit az Apu írt, azt most nem merem megígérni neked. – Pedig én reménykedtem abban, hogy a te habitusodból kiindulva megfogod azt a pennát, valódi pennát, és kalligrafikus írással, nyilván nem úgy, ahogy azt az előtted lévő generáció csinálta, mert afölött már eltelt az idő. De az, hogy egy füzetben leírod azt, igen, most erre gondoltam, Marci. Emlékszel erre? Anna, erre emlékszel? Nincs meg benned ez a belső késztetés? És nem egy számítógépnek a klaviatúrája előtt, mert annak teljesen más a története. De nem beszélek a digitális világ ellen, félre ne értse senki. ▼ 11 Orosz, Apakönyv..., 462.
