Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 12. szám - Pikó András Gáspár: Az énképzés módozatai Bereményi Géza Vadnai Bébi című regényében (II. rész)
55 valamelyest, amely korábban a törzstagok „megszilárdult” egyéniségeinek leírását is körüllengte. Az ellentmondásos, sőt, illuzórikus jelleg ugyanakkor nem jelent teljes nivellálódást, inkább az út menti kép melankolikus hangulatát kölcsönözi az identitások egymás után következésének. Dobrovics ugyan „szeretett minden bizonytalanságot akkoriban” (60.), de ahogy a lokalizálhatatlanságot Ajváz, úgy az „ottmaradó” identitást Ló jeleníti meg még egyszer pontosan ez után: kiderül róla, hogy disszidálni akart, de az utolsó kőkerítésnél megfordult, és „visszafutott a szocializmusba”, majd elvette „korábban csak félvállról vett” barátnőjét (61.). Ő maga ugyan szintén fennen hirdetett szándéka ellenében cselekszik, megtörve a disszidens éppen csak felvett, hősies-romantikus szerepét, de a ház, amit Dobrovicsnak lakhatásra felajánl, az ottmaradás, a múlt és a hagyomány képzeteihez a szimbolikus halált is hozzárendeli azáltal, hogy a Farkasréti temető mellett helyezkedik el. Az „ottmaradó” identitás tehát szintén már közvetlenül felvezetése után ellentmondásossá válik: Dobrovics örül ugyan neki, de mindeközben továbbra is „folyamatos változásban” van, a hatalom hatásköréből csak látszólag vonja ki, lényege szerint romantikus, de megnyilvánulásai, eredményei teljes mértékben romantikátlanok (kilakoltatás, megfutamodás, múlt aljassága), és a halál konnotációja a benne rejlő veszélyre is figyelmeztet. Doxa későbbi beszélgetésükkor a kiadói alkalmazottól tapasztalt fiziognomikus, a platóni Kratülosz-dialógus címszereplőjének nézetét aktualizáló szemlélettel jut utóbbival ellenkező eredményre: szerinte Dobrovics arcához „[n]em illik” a neve – melyet Doxa szintén tud –, ellentétben az apai Oszkayval, ami már „rajta[d] van” (69.). Ez a nagy időbeli kihagyásokkal folytatódó beszélgetés hozza el a polgári nevek tabujának feltörését Doxa és Dobrovics között: előbbi szent őrült-csavargó létére szintén megmondja neki sajátját, utóbbi számára a Tegnap- és származáskutatás, ezzel összefüggésben az írás sokszorosan rétegzett küldetésének teljes körvonalazódása hozza el a polgári név tisztára mosását – továbbra is egy időben saját, fentebb elemzett új identitásának felvételével. Saját neve az ottmaradó státus révén, az általában vett polgári név kategóriája pedig történeti dokumentumként válik elfogadhatóvá számára. A „mindenkibe mocsárig belátó” Doxa is regisztrálja, hogy Mohó-Dobrovics „kutatja a neveket” (68.). Az egyéni és kollektív történelmi látószögek más sorrendben kerülnek az epikai húzóerő szerepébe, mint az a Legendáriumban megfigyelhető: Dobrovics általában vett történelmi érdeklődése támad fel először, ezt követi – egy ideig csak párhuzamosan – a családfa irányában kibomló nyomozás és múltfeldolgozás, valamint ezek összeérése is egyetlen, hangsúlyos pontban – a címszereplő Bébi történetmesélésében – jön létre a folyamatosan fel-felbukkanó, változó intenzitású összefüggések, kölcsönhatások és párhuzamok szerepeltetése helyett.
