Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 12. szám - Pikó András Gáspár: Az énképzés módozatai Bereményi Géza Vadnai Bébi című regényében (II. rész)
43 látszólag nélkülöző hordalékszavakkal vegyül, egyszersmind ritmusos, lendületes, életteli szöveg, megfeleltethető a Kristeva által leírt poétikus nyelvhasználattal. A cselekménybeli szituáció és környezet még jobban alátámasztja ezt: egy rendőri megfigyelés alatt álló sörözőben, egy hamarosan bekövetkező rendőri igazoltatás előtti légkörben, a „betiltott verseit” rejtegető, nem hivatalos művészközeg tragikus, ellenállói pózában, a „bennszülöttek” által olvasott újság felhasználásával zajlik le a jelenet. Felvinczy az újsággal üti az asztalt, és „a csapások ritmusára” dühöng, elakadt monológját „Pasztelkó, a költő” fejezi be, és az egészet egy irodalmi kritika váltja ki, amely a „provinciális próza strébereit” méltatja. A társadalmi feszültség felnőtt, nem pszichotikus világ keretei között létező, intézményes levezető szelepjét tehát egy paternális, elnyomó hatalom birtokolja – láthatóan pont azért, hogy ettől a levezető funkciójától megfossza, vagy azt az értelmetlenné válásig ellenőrzés alatt tartsa. Felvinczy performansza a „ritmusos ösztönkésztetések” nyelvi kitöréseinek egyértelmű demonstrálása mellett obszcén szavakat is tartalmaz: Kristeva szerint az obszcén szó ugyancsak kívül esik a szimbolikus modalitású jelentésen, mivel nem „a tudat által külsőnek tartott tárgyra utal, hanem egy vágyszituáció minimális jele”, amely a szubjektumot „a mozdulathoz, a kinezikushoz, az ösztönkésztetésekkel teli testhez kapcsolja”.11 A művészi ambíciójú törzstagok számára a hivatalos szépirodalmi antológia a nyelv hatalom általi végső kisajátítottságát, az elfojtó funkciók egyeduralmát jelképezi, a rá adható reakció pedig az ösztönkésztetések poétikus kicsapásaival telített nyelvi, szóbeli kitörés. Kristeva elméletében a poétikus nyelvhez köthető alany, a „próbára tett és folyamatban lévő szubjektum” is megfeleltethető annak a folyton alakuló és változó énképnek, amelyre a regény elbeszélői hangja Dobrovics és a törzstagok kapcsán vissza-visszatérően hivatkozik, és amely még a szubjektumelméletek szintetizálásának igénye nélkül is szembeállítható azzal a szilárd, statikus énnel, amelyet a hatalom interpellációs, névadási és egyéb funkcióin keresztül a szubjektumaira kényszerít. Az a gesztus, hogy Felvinczy „elakadó rohamát” Pasztelkó a „vakablak” szóval fejezi be, hordozhat egy diszkrét konnotációt ezeknek a késztetéseknek és a Törzs általában vett törekvéseinek a kilátásaira és lehetőségeire. A „kívülről befelé szoppancs” és a „belülről kifelé impotens vakablak” önmagukban is metafikciós kommentárok, ez azonban csak a regény egy későbbi pontján derül ki. A „szerájbeli tégla” kapcsol át egyén és hatalom viszonyának szintén nyelvi meghatározottságú másik síkjára: a besúgás motívumköréhez. A Dobrovicsot felismerő Novák százados alakja eszébe juttatja az „előző tavaszon” történt beszervezési kísérletet: az étteremben őt megszólító férfinak óvatlanul elmondja, hogy ír, később a rendőrőrsön, mikor a nevében előre megírt vallomást alá akarják vele ▼ 11 Kristeva, i. m.
