Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 11. szám - Füzi Péter: Plakátgyűjtemény (Géczi János: immuPets)
111 mániáját figurázza ki. Hasonlóképpen, „születési helyüktől” megfosztott alkotások a Köriratok sorozat darabjai, amelyek azonban szövegrészletekből állnak össze. A kötetben szereplő írások mindegyike kitér a plakátokon megjelenő írásokra, írásrészletekre, és ez csak részben magyarázható azzal, hogy Géczi eredetileg költő, azaz a betűk területéről érkezett. Az esztétikumként felmutatott betű újszerűsége nemcsak a kortárs kultúra sajátja, hanem mindig a rácsodálkozás lehetőségét hordozza magában, újszerűnek mutatva az ismertnek véltet, ám ahogy arra Láng Eszter az írásának végén felhívja a figyelmet, Géczi alkotásaiban a betűk mindig szerves részei a műnek, beemelésük nem öncélú, a kép nem rendelődik alá az írásnak, hanem épp fordítva: a betű képszerűsége, szükségszerű materialitása kerül előtérbe. A szövegek együttesen rendkívül alaposan végigjárják azt az utat is, amely a dekollázs mint alkotásmód létrejöttéhez vezetett, ez a kollázzsal ellentétben nem alkot, hozzáad az eredetihez, hanem szükségszerűen pusztít, rongál és roncsol – ám ezt nem önérdekűen teszi, hiszen, ahogy arra Géczi is több interjújában is beszélt, a plakátok eleve ki vannak téve az idő és a természet rongáló erőinek, ő voltaképpen ezt a hatást használja ki és fokozza az alkotás folyamán. Hasonló forrásból merítkezik a plakátok egymásra ragasztása is. Ma már természetes tapasztalat az egymás alól előbújó óriásplakátok látványa, ez azonban – a műalkotásokkal ellentétben – sosem szándékos cselekedetek eredménye, ennek megfelelően az abszurd megdöbbenés forrása, a fogyasztói kultúra szándékolatlan tudatalattijának megnyilvánulása. A plakátdekollázsok ezeknek a jelenségeknek tartanak fel görbe tükröt, miközben arra is ráirányítják a figyelmet, hogy a plakát, bár elsősorban marketingeszköz, a sikeresség elérésében azonban elkerülhetetlenül művészeti alkotás is. Igaz, rövid életű alkotás, a folyamatos rotáció miatt. Ám az artisztikum mellett a plakátok materialitása is előtérbe kerül, még ha a katalógusban ez a reprodukció okán csak felszínesen, látványában érhető tetten. A materialitás újra érzékelhetővé teszi, hogy az üres felület, amely folyamatos üzenetközvetítésre kárhoztatott, voltaképpen csak papír és festék, és míg az üzenet ezeket elfedi, addig Géczi alkotásaiban – a voltaképpeni üzenet eltörlésével – ez a két anyag újra hangsúlyos szerepet kap, önmagukon felmutatva azokat a változtatásokat, melyeket nem is egyszer az alkotó, hanem a korábban említett módon a természetnek és az időnek történő kitettség okoz. Ám minden elméleti fejtegetés, a képek különböző konnotációinak feltárására való törekvés is annak az eredménye, hogy a képek ezek nélkül is élnek, azaz a katalógus átlapozása sosem torkollik egyszerű tudomásulvételbe, hanem mindig újabb és újabb rácsodálkoznivalót kínál a szemlélőnek. Végső soron ez minden kiállítás tétje is: képes-e úgy élményt kínálni, hogy az, miközben alapvetően esztétikai, személyes benyomásokon alapszik, esztétikai, s egyúttal intellektuális benyo-
