Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 11. szám - Pikó András Gáspár: Az énképzés módozatai Bereményi Géza Vadnai Bébi című regényében (I. rész)
63 Ugyancsak egy következő lépcsőfokot jelent azokban a részben már említett poétikai hasonlóságokban, mint a szöveg önreferencialitása, öntükrözése, metafikciós gesztusai. Ilyen folyamatszerűség figyelhető meg az egyes művek kompozíciós elemeinek, elbeszélői tónusainak számában és egymáshoz való viszonyában: míg A svéd királyban olvasható szövegek számos ilyen narrátori hangot, modalitást, a levélforma beemelésével alműfaji változatosságot is felvonultattak, a Legendárium mindezt a sokszínűséget, részekre osztottságot egy egységes kompozíciójú regényforma keretei között valósítja meg – jóllehet, címekkel is rendelkező szegmensei novellákként is olvashatók. A Vadnai Bébi már minden szempontból teljesebb körű egységet céloz: számozott fejezetekben egyetlen, több idősíkon zajló, de egységes ívű cselekményt beszél el. A narrátori hangok, főszereplők számának és kilétének kérdésében pedig termékeny bizonytalanságot tart fenn, de mindezen funkciók lehetőségein három központi karakter osztozik. A Vadnai Bébi megjelenésével még egy tendencia vált nyilvánvalóvá Bereményi prózai munkásságában: a kezdetektől tartó közeledés az egyre nyíltabban önéletrajzi formák és élményanyagok felé. A svéd király lapjain mindez még az esetlegesen önéletrajzi élményanyagot feldolgozó novellák – az Irodalom mellett főként az Utolsó kör a vízen, és a Játékok a vadászterületen, valamint a Levelet Zs. asszonynak – esetében is feltűnő és jelentős fikcionalizálással jelenik meg. A Legendárium esetében az önéletrajzi és családi élményanyag, anekdotakincs együttesen teszik ki a könyv teljes tematikus skáláját – még a másik fő téma, a történelem is kizárólag ezekkel összefüggésben, maguktól értetődő társítások útján jelenik meg. A Vadnai Bébi esetében már alig leplezetten önéletrajzi jellegű a teljes történet, még ha műfajilag nem is tekinthető önéletrajznak, de a narrátor visszaemlékező pozíciójának, a cselekmény autobiografikus jellegének utaló jelzései a könyv teljes terjedelmét végigkísérik. A könyv természetesen regényként pozicionálja magát, és az egyes elemek fikciós jellege tekintetében hasonló termékeny játékot űz, mint a főszereplővel és az elbeszélői hangokkal – különösen, hogy számos elem nyíltan feltételezi a valóságreferenciát. Mindezzel együtt mégis egyértelműen önéletrajzi alapú fikciónak tekinthető. Következő lépcsőfokot jelent a Vadnai Bébi az egyéni és kollektív megváltás lehetőségének ábrázolásában is. A svéd király novelláiban – különösen az Irodalomban és a Történelemben – még a ciklikusságon van a hangsúly: előbbi eksztatikus zárójelenetében, az ihlet megtalálásával önnön eredetét beszéli el, utóbbi pedig központi égitest-allegóriájával az egyes embert a számára felfoghatatlan történelmi idő és körkörös folyamatok örök veszteseként ábrázolja, de a többi, túlnyomórészt az egyénre fókuszáló novellára is jellemző, hogy a végén a kezdeti állapothoz térnek vissza a szereplők. A Legendárium már a nemzeti-történelmi narratívákkal összefonódó családi történetfüzér céllal rendelkező folyamattá tételének küzdelmét beszéli el, melynek a központi narrátor-fiúgyerek, és a regény jelenében szintén
