Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 11. szám - Beke József: Arany János eltűnt, majd megtalált LEBEL szaváról
35 a mű legelső kiadásától a fönt említett 1953-as kiadásig összesen mind a hét kiadásban, mindenütt a leblét szó olvasható a szöveg adott helyén, tehát pontosan, a költő kéziratai szerint megmaradt a szövegben csaknem 90 évig. Szép kor ez egy nyelvújítási szó életében. Persze ez csak az Arany-műben élő kora a lebel szónak. Ha Barczafalvi művétől, 1787-től számoljuk, akkor szinte kétszer ennyi ideig, 166 évig élt! Sőt! Nagy jövője van! Mivel készül Arany verses műveinek új, bizonyára igazán pontos kiadása, és ebben a leblét kifejezés visszakerül a keblét helyére, így ez a szó az idők végezetéig élni fog, csak 1953-tól egy időre eltűnt. (Ez az eltűnés persze elég nagy baj – nekem.) Ugyanis 1951-től megjelentek az Arany összes műveit tartalmazó kiadások (elsőnek a Toldi), amelyeket Voinovich Géza nagy tekintélyű irodalomtörténész szerkesztett az Akadémia megbízásából. Voinovich Géza rokonság révén hozzáfért az Arany-hagyatékhoz, és óriási, irodalomtörténeti szempontból pótolhatatlan munkát végezve kiadott egy olyan Arany-összkiadást, amely az akkori közfelfogás szerint a legtökéletesebbnek látszott, sokan kritikai kiadásnak nevezték, s a hibái csak később, folyamatosan derültek ki. Sok-sok adata a versek keletkezésére, sorsára és a költő életére vonatkozóan pótolhatatlanul hasznos, munkája azonban a szövegpontosság tekintetében sajátos felfogást tükröz: gyakran megváltoztatja a költő saját, korabeli írásmódját. Témánk, tehát a lebel szó léte-nemléte szempontjából fordulópont volt ez, mert a Buda halála szövegéből ekkor tűnt el a lebel szó. Hogy Voinovich miért változtatta meg a kézirat leblét kifejezését keblétre, az rejtély marad. Mint föntebb írtam: föltételezhető, hogy íráshibának is gondolhatta, hiszen ilyen szót nem ismert. Mindenesetre ettől kezdve a Buda halálának e sorából eltűnt a lebel szó, helyébe lépett a kebel. [Kétségtelenül szebb.] Számomra nagyon sajnálatos, kellemetlen személyes ügyet jelent ez, mivelhogy beleestem ebbe a csapdába, amikor az Arany-szótárt készítettem. Hogyan is gondolhattam volna arra, hogy Aranynak ezt a szép sorát ellenőriznem kellene valamelyik kéziratban? Hiszen tökéletesnek, költőinek látszott nemcsak ez a sor, hanem az egész lelkes és lelkesítő versszak, utána még egy hasonló hangnemű másik is: Ébredj deli hajnal, te rózsa-özönlő! Már lengeti keblét hűs reggeli szellő; Ébredj puha fészked melegén, pacsirta! Már tetszik az égen hajnal elő-pirja. Támadj koronás nap! már zeng neked a dal; Serkenj hadi kürtszó, költs sereget zajjal! Fuvalom, hajnal, kürt, pacsirta had és nap Ébredjetek mind, mind! Etele ím gyorsabb.
