Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 10 szám - Pál Sándor Attila: Egy nagyon jó költő (Bányász Anna fotóiról)
76 átadása, megéreztetése. Látunk egy világot, egy családot, egy univerzumot. A fotó mint térkapu. El kell menni tejért. Ez az én feladatom, pattanok a biciklire, viszem az üres kandlit, fémből van, piros, fehér, acélszürke, megyek végig a Petőfi utcán, a nagyszüleimmel átellenben lakó Erzsi néniékhez. Nincs csengő, nincs kopogás, csak be a vaskapun, bicikli letámaszt, jönnek elém a kutyák, azokat megsimogatom, majd beljebb a kiskonyhához, óbégatok, hogy jóestét, csókolom, kinéznek az istállóból fürkészően, majd valamelyikük érkezik, elveszik a kandlit, szótlanul be a konyhába, kimérik a friss tejet, addig nézem a verandát. Ha van borjú, hátramehetek, megmutatják. Nem merek bemenni, nem merem nagyon megsimogatni. Nagyobb, mint én, pedig csak most született, az anyja meg pláne, hatalmas test, hajónyi, tartályhajónyi, foltos, csendes, félelmetes óriás. Négyen-öten vannak, a tanyán túli mezőn szoktak legelni, reggel ki, este be. Az Erzsi néni vagy az Imre bácsi ballag mögöttük naplementekor, lóbálják a mogyorófa botot, inkább szórakozottan, mint határozottan, nincs szükség fenyítésre, hirtelen mozdulatokra, a bot csak jelzés. Együtt bandukolnak haza, de van, hogy a tehenek maguktól is hazaérnek, csak ki kell nyitni a kaput. Mikor később a mezőn járok, a láthatatlan drót, a villanypásztor mögül merően néznek. Nyugtalanító a tekintetük, még annyira sem merem őket megközelíteni, mint gyerekkoromban. Nem ismerjük egymást igazán. Nézünk. S aztán otthon felforralni a tejet a tűzhelyen. A fehér hab, ahogy felfut, mint egy fehér cunami, kiönteni készülő óceán, épp elzárni időben, hogy bőrré hűljön a hószín felület, s ha kifutott, az odakozmált tej szaga. Nem éreztem már vagy tizenöt-húsz éve. A hashegy mögött ott a templomtorony, aminek kondulása az időt jelzi. A napi rutinban is, az ünnepekkor is, s abban az értelemben is, ha valakinek eljött az ideje. Harangoznak, ki halt meg? A tehenek kolompja pedig a térben funkcionál, helyzetjelző. Merre van a jószág? Sűrű a pára, két szarvas fej, párhuzamosok. Kolompolás a ködben. A valódi fotográfus szerintem költő, s a valódi költő pedig fotográfus, abban az értelemben, ahogyan Petri írja, azaz hogy „a költő: pillanatmegállító gép”.3 Vagy maradjunk annyiban: rokon szakmák. Bányász Annát viszont nem gondolom vidéki vagy erdélyi vagy népi vagy bármilyen kategória szerinti költőnek. Egyszerűen nagyon jó költőnek tartom. ▼ 3 Petri György: Szókoszorú Solt Ottilia sírjára. = Uő. Összegyűjtött versek. Magvető Kiadó, Budapest, 2018. 414.
