Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 10 szám - Vass Norbert: Kancsal vakcsibék
28 Rettegte az alvég, és félt tőle a Cilárik is, akinek elrontotta a gyerekkorát. És mert a rontástól kislányként tartott rendesen, kifordítva vette föl a pöttyös bugyogót és szinkópában, alulról kopogta le az asztallapon az igazságait. Csak hát a kunyhójukhoz hívta így a vájt fülű lidércek tucatjait. Incselkedtek az anyjával a piros sapkás démonok, és próbáltak tréfálkozni ővele is, de nem tetszett a Ciláriknak a mosdatlan nyelvük, és pokolba kívánta a piszkos vicceket. Így aztán kisöpörte a kunyhóból a szellemeket, még ha nem is nézte az anyja jó szemmel ezt. És hát, úgy tervezte, hogy valaki mástól is megszabadul hamarosan. Szent Györgykor béka képében szürcsölte az anyja a pasztörizálóüzem bolygókeverő kádjából a tejet. Nyakalt belőle, mint szokott. Majd mikor visszaváltozott, és kótyagosan hazacaplatott, elég erősnek érezte magát. Fejébe vette, hogy megbájolja az andocsi Szűz Máriát. A kávára mászott az udvaron, hogy onnan a hangja messzebbre ér, és mert a sok zsíros tej húzta lefele, és mert a sok zsíros tejtől eléggé kába volt a feje, a kútba pottyant valahogy. Nem tudni, hogy ugrott vagy esett. De mikor kuruttyolni hallotta az anyját odakint, fogta a Cilárik a porszívójukat, és kövekkel tömte a porzsákot tele. A kúthoz húzta a szívének kedves gépezetet, aztán a feje fölé emelte nagy nehezen. Ahogy az aknába zuhant a Rakéta típusú szerkezet, a brekegésnek nyomban vége lett. Tudj’ isten, mi súly feküdt a Cilárik szívén, hogy ezt tegye. Attól fogva hazudott. Tisztességesen. Se Krisztus urunknak, se a nagylóki kölcsönpapnak, se a tányérsapkásoknak nem vallotta meg a vétkeit. Az üres gyóntatófülkében mormogott ehelyett időnként valamit, de azt se a mormogás miatt, inkább, hogy bemenni lássák az alvégiek. Szűz Mária szobra előtt lesunyta a szemét félszegen. Nem mondott soha Üdvözlégyeket. Becsöngetett aztán hozzá a két bajuszos alak, immár a pasztörizálóüzem biztonsági őreiként. Épp kéttucat évvel az anyja eltűnése után. Azt dörmögték, igaz, hogy a rendszer változott valamelyest, de azt remélik, szerelmi mágiában a Cilárik segítségükre lehet. A Cilárik arra gondolt, hogy inkább bosszút áll ehelyett. A kezükbe nyomott egy-egy tescós szatyrot, tele vakcsibék kancsal szemeivel. Közölte velük, hogy az a tétemény, azt ássák éjfélkor a diófa alá ügyesen. Csak előbb húzzák ki egymás szemfogait, dobják gyökerestől a szatyor mélyére, és hogy a hatás holtbiztos legyen, napkelte előtt hét napig tyúkfosban hemperegjenek. Mikor csöngettek megint, hogy a vajákolás szart se ért, a Cilárik széttárta a karjait, hogy akire hatszor újult rá a hold bajszosan, azon úgy látszik, ő se tud segíteni. Ringlisre ültette őket, mint a kisunokáját a Tolnai Öcsi bácsi a vurstliban. Így rótta le a tartozást. Napközben hazudott, este az ágy alá söpörte a hazugságait. Várta a jövendőbelijét, akit a halottak ígértek neki. Telihold volt, méghozzá szombati. Erősebb fényű a Flört diszkó reflektorainál. Az égen nem akadt konkurencia, mert lehazudta onnan a Cilárik a csillagokat. Vastag este volt, nem mozdult a hold alatt semmi sem. Csak az a valaki, aki a tótól az alvég felé cuppogott csuromvizesen. A fémdetektoráról lehetett sejteni, hogy a
