Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 10 szám - Vörös István: Hősének egy vendégségről (vers)
7 Egyik kutya közben ellop egy nagy sonkát, kirohan a kertbe, más megoldást nem lát. Kiáltozás támad, fölösleges hajsza, mit a kutya harap, már vissza nem adja, övé lett ez a hús, és az nagy boldogság, szerinte innentől másképp megy a világ, más lesz az emberhez a viszonyulása, alszik, de a jövőt közben tisztán látja. A jövő is téma, a felmelegedés, kint eső s hideg van, és az érv is kevés, hogy amikor fázunk, az miért hő-korszak. A sütemény mellett súlya van a bornak. Aztán kávét kérnek, sétálni is kéne, mert elállt az eső, habár nem egészen. A két kutya futkos, semmit hajt, mint vadat az őse, de azért még így is jól mulat. Aztán botot dobnak nekik hazafelé. Istené az élet, a világ senkié, mégis akad hozzá annyi magyarázat, hogyha beengednék, szétvetné a házat. Üres már több üveg, ez nem elvi kérdés, gondolathoz méreg kell és elbeszélés, végigpörgetése cáfolatnak, ténynek, amikor szellem nincs és rezeg a lélek. Egyszer csak indulnak haza a vendégek, így folyik el gyorsan minden boldog élet, de nem tart örökké a boldogtalan sem, pókháló sarokban, vadvirág a kertben. Elmennek az autók, velük a vendégek, a lejtőn nem erő, dolgoznak a fékek, a házban csend van és sok mosatlan tányér, megbeszélni jó lesz, de most az is ráér,
