Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 9. szám - Rév Júlia: A Szűcs Sándor-ügy, avagy a magyar–lengyel meccs rejtélye (A szerző befejezetlen riportfilmjének írásban lejegyzett változata)
16 – Tudom, hogy érti. Hogy figyelték, akar-e valaki disszidálni. Nem nagyon kellett. Elég volt egy kicsit Szűcs Sándorozni az elején... – Szűcs... Elmondaná, hogy történt? – Nem úgy, ahogy gondolja. Volt ugyan egy kis oktatás, hogy mi most a haladó világot képviseljük, dolgozó nép, szocialista morál, ilyesmik, hogy példát kell mutatnunk, erkölcsi fölényt meg hasonlók..., de semmi fenyegetőzés, legalábbis hivatalosan nem. Aztán a lányok közül valaki, mintha csak véletlenül jutna eszébe, azt mondta, néhány napja látta Kovács Erzsit a ködben. Na persze nem volt véletlen, a delegáció vezetője, mert azok voltunk, delegáció, rögtön el is kezdte játszani a jól értesültet. ▶ ▶ ▶ – Szűcs Sándor és Kovács Erzsi neve hangzott el az előző riportban. Tormai Tamás adjunktushoz fordulok, aki szakdolgozatát a labdarúgás és a politika kapcsolatáról írta. Kérem, mondja el, kik ők, és hogyan kapcsolódhatnak az 1954-es vébédöntőhöz. – Ha rövidre akarnám zárni a választ, azt mondanám, Szűcs révén juthatott el a magyar válogatott a vébédöntőig. Elismerem, ez elég cinikusan hangzik, de el fogja ismerni, hogy van benne igazság. Az ominózus meccs, mint tudjuk, 1954. július 4-én vasárnap volt. Épp három évvel korábban, 1951. június 4-én, vasárnapról hétfőre virradóra végezték ki Szűcsöt. Fölakasztották. De előbb kell kezdenem. Az ötvenes évek legelején figyelt föl a világ a magyar válogatottra, amely olyan veretlenségi sorozatot produkált, amelyre nem volt korábban példa. Magical Magyars vagy Magnificent Magyars, ilyen címekkel jelentek meg a nyugati lapok, és előkerült a Golden Team, az Aranycsapat kifejezés is. Magától értetődött, hogy a nyugati klubok meg akarták szerezni az itteni focistákat, és persze ők is szívesen mentek volna, a jobb életlehetőségek és a profi fizetések csábítóak voltak. Nemcsak mentek volna, mentek is. Sárosi Béla, vagy ahogy jobban ismerték, Sárosi III. 1946-ban, Zsengellér 1947-ben, dr. Sárosi György 1948-ban még a fordulat előtt, többé-kevésbé legálisan távozhattak Olaszországba, aztán lelépett Marik, Tóth Lajos és Kubala... – ...akik ugyebár szintén válogatottak voltak. – És ráadásul a Vasasban, vagyis a párt csapatában fociztak, ami talán még jobban fájt Rákosiéknak. Világos volt, hogy tenni kell valamit. Ideig-óráig működött ugyan, hogy bezárják a focistákat, vagyis nem megy külföldre a válogatott, de ez hosszútávon elképzelhetetlen volt. A megoldást alighanem a pártvezetés legmagasabb szintjén főzték ki: rájuk kell ijeszteni, méghozzá úgy, hogy örökre elmenjen a kedvük a disszidálástól. Föl kell áldozni egy ismert focistát. – Tudható, kinek az ötlete volt?
