Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 9. szám - Patak Márta: A fegyverszünet után
5 Jó két-három évvel ezelőtt említettem Daniellának, hogy otthonlétem alatt fele időmet a levéltárban töltöttem. Kérdezte, min dolgozom, elmeséltem neki, hogy még gyerekkoromból maradt meg bennem egy vers, abból is az egyik, néven nevezett szereplő, róla szól a legújabb regényem, és az 1918–19-es időszak nagyon hangsúlyos rész lesz benne. Szó szót követett, és Daniella akkor mesélte, hogy a nagyapja az első világháborúban tűnt el. Fogságba esett, mindössze annyit tudnak róla, hogy utoljára Kaposvárról írta nekik a levelezőlapot, hogy hamarosan viszontlátják egymást, mert innen már elindul hazafelé. 1978-ban Daniella azért is örült meg az ismerős településnév láttán, azért is írt nekem rögtön, mert a hadifogoly nagyapa miatt szülővárosom ismeretlenül is része lett a családi emlékezetüknek. Akkor ugyan nem is említette, az utóbbi időben viszont egyre többet foglalkozott vele, a regényem témája láttán pedig nagyon megörült, és megkért rá, ha van rá időm és lehetőségem, ha éppen úgy adódik, esetleg annak is utánanézhetnék, hogy találok-e valami adatot az eltűnt nagyapjáról. Gino Mencarellinek hívták, nagyon fontos lenne, családállítással kapcsolatosan, ezt még hozzátette, és abban maradtunk, mihelyt legközelebb otthon járok, utánanézek a levéltárban is, meg a temetőben is. Regényemhez természetesen átnéztem a korból föllelhető összes dobozt, újságot, így még anyaggyűjtés közben akadt meg a szemem véletlenül a Somogyvármegye 1918. november 20-ikai számában olvasható rövidhírén, mely szerint a múlt héten Beleg és Somogyszob között, a vasúti töltés mellett egy megsérült olasz hadifoglyot találtak eszméletlen állapotban. Valószínű, hogy valamelyik robogó vonatból eshetett ki. Sem nevét, sem csapattestét nem lehetett megállapítani. Behozták a kaposvári katonakórházba ápolás végett. Tudjuk, hogy Olaszország és Ausztria–Magyarország november 3-án írta alá a fegyverszüneti egyezményt a Padova mellett található Villa Giustiban. A genfi és a hágai egyezmény értelmében a hadifoglyokat az akkor már nem is létező Osztrák– Magyar Monarchiának az olasz határig kellett volna szállítani, majd ott átadni az olasz hatóságoknak. A hazabocsátás megkezdését az aláírók 1918. november 20-ában rögzítették, napi húszezer fős turnusokra bontva az állományt. Egyáltalán nem meglepő ez a nagy szám, hiszen a forrásokból azt is tudhatjuk, hogy kétszázhatvanezer olasz hadifoglyot tartottak nyilván a monarchia területén. A hazabocsátásra végül mégsem a megállapodás szerint kerülhetett sor, hiszen ekkor Magyarországon is és Ausztriában is éppen forradalom zajlott. Nálunk már november 19-én megnyíltak a hadifogolytáborok kapui, ez azt jelentette, hogy a táborok őrsége szétszéledt, az olasz hadifoglyok pedig jószerivel saját szakállukra, minden irányítás nélkül elindultak hazafelé, ki hogyan tudott, gyalogszerrel, vonattal, miként vélhetőleg Daniella nagyapja is, aki sajnos még a határig sem jutott el. Szerettem volna Daniellának valami bizonyossággal szolgálni, hogyha már a nagyanyja nem érhette meg, legalább ő lehessen biztos benne, hogy hol van elte-
