Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 7-8. szám - Smid Róbert: A kifáradás lehetőségei – a fiatal líra néhány összefüggő nyomvonala napjainkban
152 Pál Sándor Attila Ingadozó föld A címtelen föld antológiáról Van a magyar irodalomnak egy egészen sajátságos hagyománya, hogy tudniillik pályájuk elején járó szerzők, szerkesztők bizonyos, nem szabályos időközönként szükségét érzik annak, hogy antológiában, antológiával jelentkezzenek, megmutassák magukat, hol önként és dalolva, hol kényszer hatására, azaz akár önszerveződő, akár intézményes módon. Persze nem arról van szó, hogy ilyen vagy ehhez hasonló jelenség ne lenne megtalálható más irodalmakban is, hanem sokkal inkább arról, hogy ennek tradíciója, reflexe mintha erősebb lenne nálunk, legitimitása pedig ritkán kérdőjeleződik meg, egyezményesen valamiféle térfoglaló, avató-kánonformáló igénnyel jelennek meg ezek a gyűjtemények, s egyáltalán, az antológiák mintegy a reprezentáció szükséges, de nem elégséges feltételeiként tűnnek fel. Ha meghúznánk ezt a hagyományvonalat – akár, horribile dictu : A Holnapt ól a Tűz-táncon, a Költők egymás közt -ön és a Telep-antológiá n 1 át a jelen írás tárgyát is képező címtelen föld ig – egy csaknem beláthatatlan szövegtengerrel szembesülnénk, jobb-rosszabb, rövidebb-hosszabb gyűjtemények lapjain, de ami talán ennél is fontosabb: megannyi teljesen ismeretlen, nevet soha nem is szerzett vagy azóta elfeledett szerző található e kötetekben, s nem mellesleg „irodalmunk nagyjai” aligalig, vagy ha maliciózus akarok lenni: csak komoly odafigyeléssel tudták elkerülni azt, hogy egy-egy ilyen antológiában szerepeljenek. A fiatal írói/költői antológiák fénykorukat, már ami a példányszámokat és az irodalmi, politikai, irodalompolitikai (vélt/valós) jelentőségüket illeti, egyértelműen a kádárizmusban élték, elsősorban a hatvanas és a hetvenes évtizedben, de e lendület még valamennyire a nyolcvanasokban is kitartott, majd a rendszerváltás cezúráját követően alábbhagyott ez a(z elsősorban a kultúrpolitika által mesterségesen szítani próbált) hevület. Közvetlenül az elmúlt években elsősorban Erdélyben láthatunk ebben a tekintetben igazi aktivitást,2 gondolva itt az anto lógia előszavában is megnevezett előzménydarabra, a Mozdonytűz re, vagy a nagy ▼ 1 Szempontunkból beszédes, hogy az alapvetően blogszerűen, tehát akkor újdonságnak számító rendszerben és transzparenciával működő, s majd a fiatal magyar költészeti közbeszédet tekintve paradigmaváltó jelentőségűnek bizonyuló Telep-csoport is egy print antológiával zárta le működését. 2 A fentebb elmondottak bár elsősorban a magyarországi irodalmi mezőre érvényesek a hatvanas-nyolcvanas évek között, a szomszédos országok kisebbségi irodalmainak induló generációi is hasonló kihívásokkal szembesültek, s ha az antológiáknak efféle áradása, mint Magyarországon nem is volt tapasztalható, azért szép számmal jelentek meg ilyen gyűjtemények.
