Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 7-8. szám - Smid Róbert: A kifáradás lehetőségei – a fiatal líra néhány összefüggő nyomvonala napjainkban
150 kívánjuk számba venni, akkor többek között az esztétikum világán kívüli, a szorongást feloldó szándéknak a világnézeti pandanját keressük. Akkor e habituális adottságot, mint a szövegvilágba dekódolt világnézeti tudatosságot kell szemügyre vennünk. Közelebbről, hogy a szorongás feloldásának szövegbe kódolt feltételei között felismerhetővé válik-e mindaz, amit a társadalomtudományok a nemzeti teljesség megélési lehetőségeként tartanak számon. Hogy az érintett (az együtt élő) népek szabadságukat az adott nemzetállami kereteken túl, csupán egy a gazdaságaikat integráló, a kulturális, nyelvi teljességüket biztosító unionális államrezonban teljesíthetik ki. Avagy, hogy a szövegvilágban e felismerés felhajtóereje mozgatja-e a szorongás feloldásának szándékát. Egy másik, immár a kötet stiláris arculatára vonatkozó észrevételünk, hogy számos szerző esetében mivel a verseik megszólalásmódja kerüli a líraiságot, így nyelviségük mintegy uniformizálja szerzőiket, s beszédmódjuk alapján munkáik alig tekinthetők többnek a posztmodern epikusság reprodukált változatainál. Bár a bevezető szerzői sem ezt a dekonstruált nyelvet tekintik a metamodern megszólalásmód sajátjának, az új rajzásnak úgy tűnik, néhány esetben még nem sikerült túllépnie elődje nyelvi horizontján. A versek többségéből tehát a megújított tartalmú közéletiség mellett a líraiság vállalását, a megújított, autenticizált nyelven történő megszólalást, s nem utolsósorban a metaforizáltság aurateremtő technikáját hiányolom. Ugyanakkor a kötetben számos üdítő, valóban egy új irányzat körvonalait mutató munkával is találkozhatunk. Érdekességképpen mivel az alkotók az antológiában ábécéssorrendben követik egymást, markánsabb képviselőiket mégis mintha a kötet első részébe válogatták volna. Itt olvashatjuk többek között André Ferenc, Benke András, Borbély András stb. számos, az irányzatos törekvést reprezentáló munkáját. Végül ezek közül idézek egy csokorra valót. André Ferenc: „az elmúlt harminc év kifűtetlen katedrálisában / tüdőbajos ministránsok avatják a szenteket / vacogó civil aktivisták ízületeiben bujkál a reuma / harminc év váladékában oligarchák evickélnek / családbarát népirtások a délutáni műsoron / reményeink kimentek fütyörészni / németbe olaszba spanyolba / körmük alatt mindig vörös az eperhús / bezzegelnek esténként h régen minden / mert a sok szorongás közepette /elfelejtettük a félelem fémes ízét”. A bújócskaverseny győztese. Vagy Gothár Tamás: „minden reggel ugyanazzal indít »na ş i dragoste ai f ă cut asear ă ? « / van hogy előbb kérdezi dugtam-e és csak utána köszön ... hanyagul dolgozik a nyomában minden szanaszét / ebédidőben a legnagyobb hajtásban pakolja a családjának / barátainak hivatalos és nem hivatalos csajainak a kaját ... szinte csak a nőkről beszél pl. a lányáról aki színészetet tanul / de leesett / a színpadról és nemrég két csavart tettek a lábába”. a főszakács . Vagy, Fischer Botond, „Ma halt meg apám. Vagy talán tegnap, nem is tudom pontosan. / És mégis be akarják tiltani. Zárt helyeken. Apá mat. / Apám sima Carpaţi volt.
