Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 7-8. szám - Smid Róbert: A kifáradás lehetőségei – a fiatal líra néhány összefüggő nyomvonala napjainkban
124 ség (A Helsinki—Budapest járat, Jonathan ) és a kiszolgáltatottság témája ( Elfekvő, Túlélők) egyaránt megjelenik. A könyv formai és strukturális szempontból mégis egységes: a nyelv gördülékeny; a szövegek cselekményközpontúak; a történések fókuszában rendszerint egy szereplő áll, akinek a figuráján keresztül egy-egy mikrotársadalom hálózatát is megismerjük; és a novellák legtöbbször egy váratlan, az addigi körülményeket radikálisan megváltoztató mozzanattal (csattanóval) zárulnak. Úgy érezzük, a szövegek tétje valójában a leleplezés: mindarról, ami kezdetben normálisnak látszik, kiderül, hogy valójában torz, deviáns, vagy egyszerűen már nem otthonos többé. A séma azonban mindenhol más mintázattá alakul: a Zsé ben emlékezetes a város poétikai leírása („A kihalt város úgy feküdt előttünk, mint egy partra vetett bálna.”), Az emlékezet rejtett zugai az asszociatív írástechni ka működtetése szempontjából érdekes, az Ajtó című ikernovella erőssége pedig a motívumok kettős elrendezésében rejlik. Rácz Boglárka több verseskötet után jelentkezett első prózakötetével. A Végpóz 23 nevelődési regény: a kamaszlányból felnőtté váló Eszter útkeresési, és ezzel együtt a saját (női) identitás feltérképezésére irányuló kísérletei állnak a cselekmény középpontjában. Egyszerre vagyunk tanúi egy negatív karriertörténetnek (a tehetséges Eszter balett iránti elkötelezettsége, hivatástudata fokozatosan számolódik fel), valamint egyfajta személyiségfejlődésnek: a balettre (és a test mechanikus működésére) irányuló monomániás figyelmet fokozatosan váltja fel az érzelmi és szociális kapcsolódási pontok fellelésének és elvesztésének, majd ismételt újraépítésének a dinamizmusa. Mind a külső, mind a belső folyamatokról a női elbeszélő szemszögéből, perspektívájából értesülünk: a saját test ismerősségének és idegenségének élménye, a szexus, az anya-lány viszonyból adódó mintázatok, a bűn kettős (az áldozatra és az elkövetőre is visszaható) természete egyaránt teret kap. A regény „egyensúlygyakorlatok” láncolata: nemcsak Eszter visszatérő motívumként jelentkező balettmozdulatai értelmében, hanem abból a szempontból is, hogy mind a meglévő (családi, baráti) kapcsolatok, mind pedig az elköteleződés és függősség határmezsgyéjén mozgó, új viszonyok szükségessé teszik az önazonosság meghatározását, az én és a másik elhatárolását. A személyiségbe íródó törések, a meghasonlás; a szexus variabilitása; valamint a testművészet/testgyakorlás önpusztításba hajló művelete kézenfekvő módon idézi A hattyúk tavá t, valamint annak különböző feldolgozásait, így például a Black Swan című film egyes jelene teit is asszociálja. 23 Rácz Boglárka, Végpóz , Pozsony, Kalligram, 2019.