Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 7-8. szám - Smid Róbert: A kifáradás lehetőségei – a fiatal líra néhány összefüggő nyomvonala napjainkban
114 Attila egy írásában (2009) a hatástörténeti folyamatokra vonatkozóan állítja, hogy „[a] szlovákiai magyar irodalom jelenlegi mintázata (vagyis a kánon, a hierarchia, a generációk egymáshoz való viszonya, az intézményesség rendje) ugyanannyira kapcsolódik szervesen a rendszerváltás utáni irodalom struktúrájához, mint amennyire nem, pontosabban, nagy vonalakban levezethető abból a paradigmaváltásból, amely a nyolcvanas évek elején a magyarországi prózafordulattal, illetve a líra nyelvezetének átalakulásával egy időben végbement, és a magyar irodalom egésze szempontjából érzékelhetővé vált.”4 Csehy Zoltán pedig nagyívű, a (cseh)szlovákiai magyar irodalom történetére kitekintő monográfiájában (2020) utal arra, hogy a kisebbségi irodalmi hagyományba való illeszkedés, illetve az attól való távolságtartás szerzői intenció függvénye, és „[a]mennyiben a kisebbségi szerző a belépést választja, a kisebbségi diskurzus alapvetően két teret biztosít a számára: »kisebbségisége« vagy a szerepprojekteken belül, vagy bizonyos poétikai innovációkon keresztül érvényesülhet.”5 Ezek a kérdésfelvetések az újonnan induló szerzők vizsgálata során is relevánsak: nemcsak azt szükséges feltárni, hogy a műveik milyen tematikák, beszédmódok, poétikai stratégiák mentén írhatóak le, hanem arra is reflektálni érdemes, hogy mindez mennyiben kapcsolódik a régió magyar irodalmának irodalomtörténeti szempontból is jelentőséggel bíró tendenciáihoz. Az elkövetkezőkben arra teszek kísérletet, hogy a pályakezdő, kvázi fiatal szlovákiai magyar alkotók hagyományválasztásáról, ezáltal az irodalmi folyamatokhoz való kapcsolódásukról adjak képet műportrék segítségével. A „fiatal irodalom”, a „pályakezdő” kategóriája azonban meglehetősen képlékeny, megközelíthető a generáció fogalma felől az életrajzi sajátosságok (a születési év) alapján, valamint a pályakezdés időpontja, alakulástörténete (az irodalmi szocializáció kezdete, így például az első önálló kötet) felől is. Mivel a kérdésfelvetés számomra mindenekelőtt a tájékozódási pontok, a jelenleg tetten érhető hatástörténeti mintázatok, az esetleges tematikus vagy beszédmódbeli párhuzamosságok érzékeltetésére irányul, itt az utóbbi szempont válik meghatározóvá: azok a költők, írók szerepelnek, akik egy vagy több műfajban a kétezertízes évek második felében vagy azt követően (tehát 2015 után) jelentették meg első kötetüket, és az adott műfajban még nem rendelkeznek második könyvvel; és ahol már ez az első megszólalás érvényes, kritikai reflexióra érdemes hangot jelent; akik jellemzően a harmincas éveikben járnak (hárman azonban – Bogyó Noémi, Forgács Miklós, Forgács Péter – kései indulásként a negyvenötödik életévükön túl jelentették meg első könyvüket). Így időrendben Nagy Hajnal ▼ 4 Mizser Attila, Devizaárfolyamok (Paradigmák, váltások a [szlovákiai] magyar irodalomban ) = Uő , Lapos vidék , Dunaszerdahely, Nap, 2012, 10. 5 Csehy Zoltán, Arctalanság, arcadás, arcrongálás: Önláttatási stratégiák és diszkurzusretorikák kisebbségi kontextusban , Budapest, reciti, 2020, 13.
