Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 7-8. szám - Smid Róbert: A kifáradás lehetőségei – a fiatal líra néhány összefüggő nyomvonala napjainkban
97 elviszem magammalját hozzámérni Térey Most és születésünk óráján című verséhez. A számadás, a számbavétel kedvelt versszervező technika a közéleti tétekkel operáló lírában, Ferencz Mónika már a debütköteténél, a Hátam mögött dél nél érvé nyesítette azt az Ezek maradnak című versében, amely joggal juttathatja eszünkbe Oravecz Imre Összegzés ét. Ferencz Mónika szövege azonban Oraveczével ellentét ben nem a meghatározó, emlékezetes pillanatokat emeli ki az élet végén, hanem az aktuálisan megélt, átélt dolgok feleslegességére, céltalanságára mutat rá: „Járkálni egy szobában, / ahol három égőből tegnap kettő kiégett. / Fáradtan ülni a kanapén. Nézni előre.” Az új kötet, a Búvárkodás haladóknak pedig még egyértelműbbé teszi a politikai töltetet az olyan listaszerűre csupaszított daraboknál, mint a kirekesz tettek szonettje, amely a kánonból kiírt nők névsorát tartalmazza Czóbel Minkától Katherine Mansfieldig, vagy amikor a képzeletbeli szavakról álmodik szótárbejegyzé sei révén utal a szöveg társadalmi témákra (pl. a „ködda” ’vonzódás’ példamondata az, hogy „~ zsarolása”). Szerencsére a fiatal lírában a Térey-féle ironikus beszédmód bizonyult produktívabbnak, de a befogadás szempontjából rizikósabbnak is. Akik megsejtettek valamit Térey versbeszédéből, azok könnyen egymásnak ellentmondó negatív kritikai észrevételeket kaphatnak, mely szerint biztonsági játékot játszanak (nem elég radikálisak), ugyanakkor a többségi hozzáállással szemben látszik állást foglalni a megszólalásuk (túl radikálisak). Az egyik ilyen eset Izsó Zita Éjszakai földet érésére, ahol – rokonságot mutatva Závada említett kötetével – a gondozás, a gon doskodás és a gondviselés formái és keretei kerülnek a szövegek érdeklődésének a homlokterébe. A kötet hangneme távol tartja magát az érzelgős aktivizmustól, amikor a hazájukból menekülő emberekről ír, ehelyett dokumentáló, kérdező vagy mérlegelő viselkedést azonosíthatunk a megszó lalóinál: „A folyosókon néhány szék mindig meleg, / és a várakozóknak kitett magazinokból / ki vannak tépve azok az oldalak, / amik különleges szerencsét / vagy váratlan látogatókat ígérnek. / Mégsem mondom el a dolgot senkinek, / mert hiba lenne azon gondolkodni, / hogy melyik vé génél / kezdett el foszlani a szeretet.” ( A szakadás helye ). Bár a törő dés motívumként alapvető szervezőeleme a kötetnek, érdekes módon leginkább az állatszimbolikával összekapcsolódva találkozunk vele. Ennek egyik megnyilvánulása az „űzött vad” metaforikája: „Kettes sorban érkeznek a faluba az emberek, / mintha mindenki tartozna valakihez. / Nyomot hagyott rajtuk a hosszú út, / egy kisgyerek szerint olyan az arcuk, / mint egy vajas felével a földre esett kenyér, / amibe beleragadt a sok piszok.” (Határátkelés ). Szintén ide sorolható az a jelenség, hogy valahányszor a szövegek a caritas erényét gyakorolják, az emberi életet az álla ti léttel állítják párhuzamba. A hangsúly azonban nem a degradációra esik, mint inkább bizonyos határhelyzetek bemutatására. Ugyanígy kihasználják a versek az ember-állat párhuzamot akkor, amikor elkerített területekről beszélnek, amelyek egyrészt a védelmet szolgálják, az ideális életkörülmények kialakítását segítik elő,
