Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 7-8. szám - Télffy Ármin: Kifejezéstelen hiány (Az elektív affinitás poétikája Áfra János Rítus című kötetének példáján)
92 hiány azt jelentené, hogy a hiány tapasztalói nem tudják kifejezni. A „kifezéstelen hiány” metonímia viszont arra vonatkozik, hogy a hiány nem tudja, vagy nem akarja kifejezni önmagát. A „hiány” szó olyan valamire vagy valakire vonatkozik, aminek ott kéne lennie, de nincs (tudáshiány, pénzhiány, értékhiány). A művészet gyakran hiányokkal, kihagyásokkal, elhallgatott dolgokkal, a csenddel, vagy tudatos megszakításokkal fejez ki valamit. William James szerint „a világ, amit mindnyájan érzünk, és amiben benne élünk, semmi más, mint az, amit mi és az elődeink választásaink lassú felhalmozása révén ebből a káoszból kiemelünk, a szobrászokhoz hasonlóan elutasítva az adott anyag bizonyos részeit. Más szobrászok, más szobrok, ugyanabból az anyagból! Más elmék, más világok, ugyanabból a monoton és kifejezéstelen káoszból!”37 Az önkifejezés ebben az értelemben tekint hető a kifejezéstelen káosz egyedi megragadásából származó unikális, autentikus reprezentációnak, azaz kifejezéstelen hiánynak. Áfra János versének izgalmas, a „kifejezéstelen hiányt” nagy magyarázó erővel bíró perspektívába állító előképét, Philip Larkin egy versét, elemzi Richard Rorty az Esetlegesség, irónia és szolidaritás című könyvében. 38 „És ha már elmédet végigkutattad, / Világos, mid van, mintha leltárban állna. / Minden mást bizton tekinthetsz / Nemlétezőnek. / A leltár haszna mi? Hogy az idővel minden / Tettedben félig felismert tompa bélyeget / Visszavezetheted az eredetre – ennyi. / Ő szintén szólva / Azon a zöld estén, mikor halni kezd ünk, / Aligha lesz elég, hogy az volt, / ami volt, Mivel csak egyszer, egy emberre illett, / Az meg halódik.” (Túlélni ) Rorty olvasatában a vers egyrészt azt a félelmet fejezi ki, hogy a költői leltár eltűnik a leltározóval együtt, hiszen másra nem illik, másrészt Harold Bloom erős költőjének39 leszármazottjaként attól is szorong, hogy leltára nem elég eredeti, a jövendő befogadók számára érdektelenné válhat. Larkin költeményében a vers beszélő, még ha meg is a találná leltára tompa bélyegét, azaz művészi értelemben vett egyediségének értelmező kulcsát, akkor sem érhetné el a célját, hiszen csak egyetlen zárba illett. A versbeszélő szomorúan konstatálja, hogy művészet é nek nincs tanulsága, nem képes megragadni az általános emberi lényeget, csak a tanulság nélküli egyedi esetlegességet. Rorty olvasatában viszont a költészet ereje éppen abból ered, hogy kiegyezik a tompa bélyeggel, azaz nem akar időtlenné, egyetemes ▼ 37 James, Williams, The Principles of Psychology , Dover Publication, New York, 1950, 288–298. 38 Rorty, Richard, Esetlegesség, irónia, szolidaritás , Jelenkor, Pécs, 1994, 39–60. 39 Bloom, Harold, The Anxiety of Infuence , Oxford University Press, New York, 1993.
