Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 7-8. szám - Télffy Ármin: Kifejezéstelen hiány (Az elektív affinitás poétikája Áfra János Rítus című kötetének példáján)
87 A szellem összekavar, felold, és új összefüggést teremt. (...) Titkon gyűlöl – mint a halált! – mindent, ami úgy tesz, mintha egyszer és mindenkorra rendíthetetlenül állna, gyűlöli a nagy eszményeket és törvényeket, és megköves ült kis lenyomatukat, a megbékélt jellemet. Nem tart semmit szilárdnak, semmiféle ént, rendet; mert ismereteink mindennap változhatnak, nem hisz kötésben, és bárminek bármi értéke van, csak addig van, amíg a teremtés következő aktusa be nem következik – ahogy egy arc, amelyhez beszélünk, átalakul szavaink nyomán.25 A kortárs költészetben Nemes Z. Márió a Barokk Femina című kötetében az IRODALOMmal ironikusan szembeállítja az ALAPNYELVet. Az IRODALOM mint „minden írás aljaság”, viszont az ALAPNYELV az, ami révén a versbeszélő beszél az olvasóhoz, „amely / gátat vet a közönséges realitás találkozásainak, / helyettük bonyolultabb és ritkább találkozásokat / kínál, keskeny kötélhez hasonlókat / kötélhez, mely tüzet fog ugyan, de / el nem szakad”. 26 Áfra János kötetének egyik szervezőelve, hogy „alaptalan alapnyelve” megakadályozza „a közönséges realitás találkozásait”. Erre az élményre azonban érdemben, fogalmilag nehéz reflektálni. Ahhoz, hogy fogalmi választ találjunk, röviden térjünk vis sza a komplexitás problematikájához, de most a költészet ontológiájának és befogadásának összefüggésében.27 Az élő organizmusokhoz hasonlóan, amelyek hierarchikusan szerveződnek atomokból, molekulákból, sejtekből, szervekből, a nyelv is hierarchikusan szerveződik fonémákból, szótagokból, szavakból, tagmondatokból, mondatokból stb. A nyelv grammatikája határozza meg a mondatrészek viszonyát. A grammatika hasonlóan az élő organizmusok által átörökített információra, nemzedékről nemzedékre tovább adódik. A költői diskurzus bár engedelmeskedik a nyelv szabályainak, mégis ontológiai értelemben speciális nyelvi megnyilvánulás, hiszen metrikus, fonológiai, morfológiai, szintaktikai és szemantikai szinten egyaránt meghatározza a befogadás affordanciáit. Ha a költői szövegnek szigorúan a jelentésére fókuszálunk, akkor lineárisan olvassuk, viszont ha a szándékunk az, hogy mint versre reagáljunk rá interpretáció céljából, akkor különféle rétegek szerveződésének tekintjük, megosztva közöttük a figyelmünket, azaz nem lineárisan mint komplex rendszerhez közelítünk hozzá. Kissé leegyszerűsítve a lineáris olvasásra tekinthetünk úgy, mint a szöveg megértésére, reduktív felfogására, a nem lineárisra pedig mint az interpretációra irányuló, ▼ 25 Musil, Robert, Tulajdonságok nélküli ember , Európa, Budapest, 2013, 173. 26 Nemes Z. Márió, Barokk Femina , Jelenkor, Pécs, 10. 27 In-Ryeong Choi, J. W. Kim, M. Y. Choi, Emergence of complexity in poetry: „Soleils couchants” by Verlaine, Palgrave Communication, https://www.nature.com/articles/s41599-019-0291-0
