Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 6. szám - Papp István: Népi kommunisták Erdélyben (Főcze János: A Madosz)
124 romániai magyarság fontos alakjai lettek. Ám Főcze ellenállt a veszélyes szirénhangnak, s mindvégig a két világháború közötti magyar kisebbségi alternatívák jelentik azt a viszonyítási pontot, ahonnét elbeszélését, ítéleteit, megállapításait eredezteti. Hiszen mi is volt az alaphelyzet? Trianont követően viszonylag rövid időn belül felállt az Országos Magyar Párt, amely hosszú időn át a magyarság meghatározó politikai képviseletét jelentette ebben az időszakban. A szervezeten belül liberálisok és konzervatívok, a transzilvanizmus hívei, a román állam fennhatóságát elég hamar elfogadók, a budapesti kormánypolitikát erősen követők egyaránt jelen voltak. Az OMP fő üzenete abban állt, hogy fenn kell tartani a magyarság egységét, ez a kisebbségi sors legfőbb parancsa, ennek alá kell rendelni akár a szociális ellentéteket, a regionális különbségeket, a gazdaságpolitikai tervek eltéréseit is. Pártpolitikai szinten pedig a parlamentáris életbe való bekapcsolódás, s a különböző román pártokkal kötött, változatos alkuk révén lehet korlátozott sikereket elérni. Ennek az útnak a legnagyobb kockázata, hogy a párt élén bebetonozódik egy relatíve szűk elit, amely a status quo fenntartásában válik érdekeltté, elfojtja a demokratikus kritikát, elhanyagolja két voksolás közt a választók tömegeit, s egyre inkább Bukarestben, nem pedig Csíkménaságon vagy Székelyhídon látja a politizálás igazi tereit. Másrészről azok a pártok, amelyek a megoldatlan szociális kérdéseket, a paraszti tömegek, a városokba ingázók, az ipari munkásság problémáit tűzik napirendre, meglepően hamar román nemzeti alapra helyezkedtek, mint például a szociáldemokraták. A belőlük kiszakadt, 1921-ben megalakult Kommunisták Romániai Pártja pedig szigorúan internacionalista meggyőződést vallott, ráadásul 1924-ben be is tiltották, így igen keveset tehetett azokért a nehéz helyzetben lévő kisebbségi magyarokért, akiket akár képviselhetett is volna. Ennek ellenére a KRP-ben meghatározó szerepet játszottak a magyar politikusok, akik mellett a Romániában külön nemzetiségnek számító zsidóság adta a párt vezetőinek elsöprő többségét. A valódi, erős, fajsúlyos kormányzati szereplők, így a Nemzeti Liberális Párt és a Nemzeti Parasztpárt legfeljebb személyi alkukra vagy taktikai cselekre vállalkozott a magyarokkal kapcsolatban, az 1930-as évektől egyre erősebbé váló román szélsőjobboldalra pedig nem érdemes sok szót vesztegetni. Főcze János, aki korábban újságíróként vállalt szerepet az erdélyi magyar sajtóban, jelen sorok írójánál sokkal jobban ismeri a fent vázolt helyzetet, mégis dicséretre méltó fegyelmezettséggel kerül el bármiféle könnyű aktualizálást. Az előbb felskiccelt politikai alapállás ismertetését követően abból indul ki, hogy betöltendő hiány, egyre tátongó rés nyílt az erdélyi magyar politikában, amely különösen a gazdasági világválság után tágult szélessé. Az Országos Magyar Párt elitje nem sok megértését mutatott a szegény székely falvak, vagy a brassói és a kolozsvári munkásnegyedek lakóinak mindennapjai iránt, így nem meglepő,
