Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 6. szám - Lengyel András: Az értelmiségivé válás cselédlépcsőjén II.
50 Alakította a szegedivé válást, identitásformáló szerepet töltött be. Bizonyos mértékig engem is szegedivé tett. (Paradox mód éppen azáltal, hogy ő is egy olyan gyakorlatot folytatott a speciális helyi körülmények közt, amelyre engem a Virágh-féle helytörténetírás már fogékonnyá tett.) Nagy kérdés volt, hol kapok állást, olyat, amiből meg tudok élni, ugyanakkor szakmai becsvágyamat is kielégíti. Elvileg elképzelhető lett volna, hogy a főiskolán maradok, oktatóként, ez akkoriban még gyakorlat volt. Egy-egy tehetségesebb, s megfelelő főiskolai hátterű diák „bent maradt” tanársegédnek, s utána, pótlólag, egyetemi diplomát is szerzett. Erre azonban akkor sem a történettudományi tanszéken, sem az irodalom tanszéken nem nyílt lehetőség, nem volt üres állás. Fölmerült még az az ötlet is, hogy esetleg a nyíregyházi főiskolán lehetne elhelyezkednem – Ilia, akiben ez az ötlet megfogant, írt is érdekemben Hársfalvi Péternek, az ottani tanszékvezetőnek, s úgy tudom, az ötletnek Nyíregyházán akadt is pártfogója. (Többen is ismertek a tanszékről.) Ez sem jött azonban össze. Kínáltak ugyan egy állást, Nagyfára kellett volna egy nevelőtiszt. (Nagyfa alkoholistákat átnevelő intézmény volt, jellegében átmenet a „büntetés-végrehajtás” klasszikus intézményei felé.) A fizetés a kezdő tanári fizetés duplája lett volna, ráadásként illetményföldet kaptam volna, amit a „bentlakók” meg is műveltek volna számomra, de ezt az ajánlatot egy percig nem vettem komolyan. A nyár így pénztelenül, várakozással telt, teljes bizonytalanságban. Anyagilag sem volt könnyű. A megoldást végül egy régi „tiszatájos” kapcsolat hozta meg. A szegedi egyetemi könyvtár (akkori hivatalos nevén, a JATE Központi Könyvtára) igazgatója Havasi Zoltán volt. Ő jól ismert, kedvelt, egyben-másban már hallgató koromban is kezemre járt – ő ismertetett össze például Hencz Auréllal, akitől sok mindent megtudtam az engem érdeklő dolgokról, s aki utóbb is fontos szerepet töltött be tájékozódásomban. Havasi ugyan éppen ekkor került föl Pestre, ahol az Országos Széchényi Könyvtár főigazgató-helyettesi állása várta. De utolsó szegedi igazgatói döntésével engem még fölvett a könyvtárba. Üzent értem, hogy keressem föl. S bár az állás hajszálon múlott, ’73. szeptember 1-én lettem a könyvtár munkatársa, s Havasi pesti kinevezése is attól a naptól datálódott, a dolog összejött. Jellemző azonban, hogy a szerződtetésemhez szükséges adminisztrációt már nem is ő, hanem az a Hernádyné Németh Zsófia bonyolította le, aki ideiglenesen, megbízottként az átmeneti időben ellátta az igazgatói teendőket. Ezzel a szerencsés fordulattal sok minden eldőlt az életemben. Szegeden maradtam, s innentől kezdve már szegedinek tarthattam magam. S olyan állásom lett, ami többszörösen meghatározta pályafutásomat. Elindulhatott egy kutatói életpálya, s megkezdődhetett egy olyan, pótlólagos fölkészülés, amely részben kiegészítette főiskolai tanulmányaimat (jobban, mint egy formális egyetemi képzés), részben a gyakorlatban nevelt igazi kutatóvá. [2013]
