Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 5. szám - Szeberényi Zoltán: A lélek hossza avagy A költő tudománya (Tőzsér Árpád: A lélek hossza. Tanulmányok, kritikák, esszék, jegyzetek)
123 dalmi tematikájú jegyzeteinek gyűjteménye. A recenzens a bőség zavarával kénytelen megküzdeni. Minden témához, esztétikai-irodalmi problémához felkészültségének teljes arzenáljával közelít. Ha a kötet 34 írásából kiszűrnénk az irodalomelméleti, esztétikai stb. szentenciáit, sarkalatos mondásait, tekintélyes tanulmánykötet kerekedne ki belőle. Így csak a kiemelkedő, jellemzőnek ítélt tanulmányokra koncentrálunk, amelyekben érvényesülni látjuk a Sainte-Beuve-i követelményt: „a kritikus az az ember, aki olvasni tud és másokat is megtanít olvasni”. A változatosság, a szerteágazó tematika még a kötet „földrajzában” is megmutatkozik, felöleli szinte a Kárpát-medence, sőt Kelet-Közép-Európa egész területét. Érdemi részét a Tündérsíp és varázsfuvola , valamint a Próza című ciklusok adják. Én az előbbit, azaz azt a részt érzem a mű súlypontjának, amelyben a szerző a költészet témakörébe vágó írásait gyűjti egybe, s amely a kötet terjedelmének mintegy felét felöleli. Ez szinkronban van Tőzsér irodalomszemléletének prolírikus jellegével. Ez a rész tartalmazza a legmélyebb, legátfogóbb jellegű tanulmányokat, amelyek főbb vonalaikban demonstrálják Tőzsér irodalmi gondolkodásának, ars poeticájának legfőbb jellemzőit. Már az Én ámulok, hogy elmulok című bevezető írás is példázza ezt, amely lénye gében egy tanulmánnyá nemesített könyvbemutató. A József Attila centenáriumával kapcsolatos kiadvány apropóján a műértelmezés „igazságának”, „hitelének” sokat vitatott kérdését járja körül. A Kulcsár Szabó Ernő fémjelezte kritikai iskola által hangoztatott summás vélemény ürügyén, miszerint József Attila a XX. század legfélreértettebb költője, fejti ki a maga véleményét. A tengernyi József Attilairodalomban valóban sok a félreértés, ami jórészt a szocialista éra alatt preferált egyoldalú, főként biografista, ahogy ő fogalmaz, referenciális műértelmezésből adódik. Expressis verbis leszögezi: minden műelemzés bizonyos mértékben félreértés. A végső, kikezdhetetlen műjelentés felfejtése abszurdum. A műalkotások művészi értékét éppen az jellemzi, hogy számos olvasatot, értelmezést tesznek lehetővé. Minden nagy költészet – írja Tőzsér – az értelmező horizontok sokaságát kínálja, az életrajzi megközelítés zsákutca, rövidre zárt értelmezési mód, csupán a horizontális megközelítés visz közelebb a műalkotás „igazához”, jelentésének lényegéhez. Külön figyelmet érdemel a kötet címadó tanulmánya, amelyben a szerző Radnóti Miklós Bori notesz ének néhány darabjával (különösen a Levél a hitveshez című opusszal) kapcsolatos olvasatokat kérdőjelezi meg, illetve árnyalja. Általában az olvasói, de a tudományos közvélekedés is a szerelmes versek közt tartja számon ezt a – Tőzsér találó jellemzése szerint – ódába emelkedő episztolát. Ha önmagában szemléljük, kiemelve a szövegkörnyezetéből, a Bori notesz versei közül, valóban a romantikus hagyományokban gyökerező, emocionális hangoltságú vallomáslíra magas színvonalú megvalósulása. Nem véletlenül került olvasói szavazatok alapján a „12 legszebb magyar vers” toplistára. Tőzsér azonban a notesz opusait ciklusként kezeli. A verseket önálló korpuszokként ugyan, de egybeolvassa, s így azok új tar-
