Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 5. szám - Muszatics Péter: A 20. század mítoszai
78 térről a Sztálin úton át a Sztálin-park felé sétálunk. Oldalt sima, márvánnyal borított falak egy hosszú domborművet, a Szent György-keresztet, a piros-fehér grúz zászlót és egy nevek hosszú sorát tartalmazó emlékművet választanak el a családi házaktól. Egy mellette lévő ház falára graffiti-tankot rajzoltak helyi ismeretlenek, akik magukat is megörökítették: a képen három fiatal lány spraydobozokkal éppen kék, sárga, piros virágokat mintáz a vélhetően orosz tankon, a kerekeket pedig a béke kerek jelével fújják le. „The Wall!” – írták mellé öntudatosan. A remény, a béke és a szeretet gyermeki vágya ezen a földön kegyetlenül őszinte. A kis tér közepén, a kerek ágyásban valószínűleg vörös csillag lehetett régebben, körülötte hosszú, barna domborművön a modern, géppisztolyos, de ősi, páncélos vitézek módjára ábrázolt szovjet katonák, a vörös csillagok, az elesett hősök nevei dominálnak és az évszámok: 1941–1945. A háború ezen a földön 1941-ben kezdődött, hiszen 1939 és 41 között Sztálin és Hitler szövetségesek voltak. Egy átlagosnak tűnő háromemeletes ház súlyos gránitlapokkal keretezett ajtaján belépve kis múzeumban az egyik mítosz, a „nagy honvédő háború” hivatalos verzióját mesélik. A mögötte lévő valóságról a fotók: az arcok, a szemek, a testtartások árulnak el valamennyit. A Sztálintól rettegő tábornokok a közkatonák százezreit ágyútöltelékként küldték a harcvonalba. A biztos halálba menő harcosokra hősként emlékezik a szűkebb közösség – a birodalom, melyért az áldozatot hozták, már nem létezik. Sztálin és Hitler, Németország és Oroszország összecsapása az eddig ismert történelem legnagyobb és legborzalmasabb háborúja volt, és Sztálin pontosan tudta: ha veszít, rá is olyan sors vár, mint Hitlerre és rendszerére. Nyert; kétszer annyi ideig volt hatalmon, és nagyjából kétszer annyi embert öletett meg, mint ellenfele, győzelme évtizedekkel hosszabbította meg a Szovjetunió létét. Nyert; ezzel borzalmas rendszerének mítosza is győztessé, követendővé vált. Ezzel a mítosszal és az igazi történettel való katartikus szembenézés elmaradt. Talán azért, mert a valóság olyan szörnyű, hogy a szembenézés elviselhetetlen lenne. A Sztálin-park elején kövezett patakmeder fölött kis híd vezet át. A műpatakban nem folyik víz, a híd padlója szétfoszlott és kilyukadt, nem lehet átmenni rajta. A már említett, szintén száraz szökőkút mögött egy durván zsaluzott csupasz talapzat körül tüntetőkbe botlunk. Szikár, baszksapkás férfi sarlós-kalapácsos vörös zászlót tart, a közepén Sztálin portréja, mellette egy testes férfi zakóján ott a Sztálint ábrázoló kitűző. Egy harcias, piros ruhás és egy fekete hajú, kimázolt, fekete ruhás nő óriási Sztálin-festményt emel a magasba. A kimázolt nő mellett haloványnak tűnő idős, szemüveges, szigorú szájú nő a diktátor nevét skandálja. Mint megtudjuk, a Sztálin-szobor visszahelyezését követelik, amit 2010-ben a Városháza elől távolítottak el. 2013-ban itt, a parkban állították fel, majd nem sokkal később újra eltávolították.
