Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 1. szám - Ferencz Mónika: Kávézás Nemes Nagy Ágnessel (Nemes Nagy Ágnes hagyományának újra- értelm ezése a nőirodalomról és a nőiségről való megszólalásai tükrében)
58 „Ágnes ragyogó volt és erős. A legnehezebb próbákra is képes. Lassan arra is rájöttem: nálam erősebb volt kritikus helyzetekben, sőt döntő elvi kérdésekben is. Amikor a háború alatt a hadműveleti területen idegen, ellenséges lakosok között engem kitört a frász a félelemtől, hogy melyik árokból, bokorból lőnek belém, mint magyar katonában, hiszen nem hordozhattam olyan táblát, hogy én kérem utálom a náci németeket, várom a háború végét. Ágnes érthetetlenül nyugodt volt, gyanútlanul félelem nélküli.”9 Ezeket a sorokat éppen Lengyel Balázs írta Nemes Nagy Ágnesről, és minden olvasáskor jólesően konstatálom, hogy nem látom benne azokat a vonásokat, amiket a női művészekre szeretne ráaggatni a társadalom. Azt a női művészképet, amely komplementere annak a ránk hagyott, az italt és a nőket nem megvető férfi művészképnek, amit Ady, Szabó Lőrinc vagy akár Hemingway hagyott ránk. A folyton sebzett, labilis, túl érzékeny és sokszor hisztérikus nő képét, aki először a művészetbe menekül, legvégül pedig – ha minden más eszközből kifogy – öngyilkosságba. Nézem a Nemes Nagy Ágnessel készült interjúkat, és egy kimérten, megfontoltan beszélő nőt látok, akiben folyamatos tartás van, és talán emellett egy kis arrogancia és tudálékosság is. Egyszerre ismerős és idegen. Nem érzem másabbnak őt vagy az emlékét, mint Kosztolányi Dezsőét, akinek a posztere ki volt téve a tinédzserkori szobám falára. Nem mondanám egyikről sem, hogy az anyám vagy az apám lehetne, de mégis van egyfajta szülői viszonyulásom feléjük, ami végső soron nemtelen marad, és mintha egészen baráti lenne. Talán mert elsősorban egyik sem férfiként vagy nőként volt meghatározó számomra. Nemes Nagy Ágnes például inkább egy zseniális esztéta és tehetséges költő a fejemben. Olyasvalaki, akivel egyszer szívesen leülnék beszélgetni vagy meginni egy csésze kávét, és nem tagadom, nagyon ritkán, amikor leülök verset írni, úgy érzem, hogy pontosan ezt teszem. ▼ 9 Lengyel Balázs: Két Róma (részlet). In Domokos Mátyás szerk. Erkölcs és rémület között. Nemes Nagy Ágnes emlékezete. Nap kiadó, Budapest, 2004. 7–50.
