Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 5. szám - Guzel Jahina: Szerelvény Szamarkand felé (Soproni András fordítása)
34 – Az evakuáló osztagok elfekvőket is hoznak? – kérdezte Belaja nagyon halkan, egy pillanat alatt elfehéredett orrlikakkal. – És maga átveszi őket? Micsoda könyörületes angyalok mind! Sapiro levette orráról bepárásodott szemüvegét, és szó nélkül ment, hogy megigazítsa Szenya takaróját, ami nem volt más, mint egy darabka gobelin, amelyen még ki lehetett venni a beleszőtt császármadarak és vadászkutyák körvonalait. Lentről, az egészséges gyerekekkel telezsúfolt bálteremből kiabálás és kacagás hallatszott. – Miért vannak ilyen furcsa helyen? – kérdezte Gyejev. Lenézett a balkonról, és látta, hogy a fiúk odalent bakugrást játszanak. – Mondom, hogy nincsenek helyiségeink – felelte az igazgatónő, és megsimogatta Szenya borotvált fejét. Apró, rózsaszín arcocskája így, szemüveg nélkül megráncosodott gyerekarcnak látszott. – Az elfekvőknek már mindegy – összegezte a helyzetet Belaja csúfondárosan. – Hagyjuk ezt! – tiltakozott Gyejev, és egyszerre úgy érezte, hányinger fogja el, nem tudni, a balkon magassága miatt, vagy a látottaktól. – Tudom, hogy megszegtem az előírásokat – egyenesedett fel Sapiro, és lassan visszatette a szemüveget az orrára. – És vállalom a büntetést. De értsék meg maguk is, hiszen mégiscsak a Gyermekbizottságtól vannak, nem a Csekától. Hát mihez kezdhettem volna velük? Nem küldhettem vissza őket a forduló fuvarral Jelabugába vagy Laisevóba! Kérem, rögzítsék a szemle jegyzőkönyvében, hogy mindez kizárólag az én felelősségemre történt, és... – Nem szemlére jöttünk – vágott közbe Belaja, és belenézett egyenest az igazgatónő arcába. – Gyerekeket gyűjtünk, akiket Turkesztánba szállítunk. – Persze, persze, jött is valami levél... – motyogta zavartan Sapiro, aztán egyszerre vékony, kislányos hangon feljajdult, és ráncos kezecskéit a melléhez szorította. Most kapcsolt. – Hát akkor mire volt jó ez az egész? Ez a faggatózás, meg a bejárás?... Ez a zaklatás? Miért nem mondták mindjárt? – Sapiro szeme a vastag szemüveglencse mögött hatalmasra nyílott. Bizonyára a felháborodástól, de Gyejevnek úgy rémlett, a kicsorduló könnyektől. – Személyesen látnom kellett a menhelyen tartózkodó összes gyermeket. – Szóval az én összefoglalóm nem lett volna elég? – kérdezte az igazgatónő, a melléhez szorította másik kezét is, soványka vállát előregörnyesztette, pillanatról pillanatra jobban összehúzta magát, egészen kicsire zsugorodott. – Nem – felelte Belaja, most már nyugodtan és hivatalos hangon, félretéve a vádló hangnemet. – Összeállította az elszállítandó gyerekek jegyzékét? – Igen, egy kis rátartással. Éppen kérelmezni akartam a Művelődésügynél... – A kvóta megemeléséről szó sem lehet. A többletet máris húzza ki. – Belaja körülnézett az erkélyen. – Kérem, húzzon ki a második emeletiek közül minden-
