Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 1. szám - Ferencz Mónika: Kávézás Nemes Nagy Ágnessel (Nemes Nagy Ágnes hagyományának újra- értelm ezése a nőirodalomról és a nőiségről való megszólalásai tükrében)
56 kevésbé fontosak, sőt az olyan feminin tulajdonságok, mint például az érzékenység, érzelmesség vagy a beleérző képesség elengedhetetlenek a hiteles művészeti kibontakozásoknál. Női szerepek, irodalmi hagyomány Elgondolkodtatóak a legtöbbször akaratlanul átvett megszólalásmódok, az irodalmi hagyomány gépezete, és az, ahogyan a kritika kezeli ez utóbbit, és ahogyan valójában működik, tekintve, hogy legtöbbször mi magunk költők sem tudjuk, kik és mekkora hatással vannak ránk. A hagyományképzés legtöbbször nem egy tudatos folyamat, hanem sokkal inkább tudattalan hatások összessége, amelyek úgy hatnak az alkotók saját művészetére, olyan láthatatlanul és kiszámíthatatlanul, ahogyan a szülői dinamikák vagy a gyermekkorban berögződött viselkedésminták. Hadd hozzak egy egyszerű példát erre. Az a barátom, aki nem olvasott korábban kortárs és magyar irodalmat, csak főleg sci-fit és horrorregényeket, amikor kamaszként írni kezdett, idegennek érezte, hogy olyan magyar nevű karakterekről írjon, akik hazai közegben mozognak. Ugyanez merül fel a kisebbségek művészetben való megjelenítése kapcsán is, és bár értem azokat, akik „kvótázásnak” tekintik a kötelező kisebbségi elemek filmekbe, könyvekbe vagy bármilyen más művészi alkotásba való beemelését, úgy vélem, fontos látnunk azt, hogy minél szélesebb térrel és abban szereplő emberekkel találkozunk, annál inkább visszük bele akár a saját művészetünkbe is ugyanezt. Amit olvasunk, az hatással van ránk, világot képez a fejünkben, és ennek a világnak határai vannak, amiket az író, ha igazán fontosnak tartja a saját művészi kiteljesedését, mindenáron le akar majd dönteni. Ezek a hatások persze érkezhetnek akárhonnan, így nem csak az olvasmányélményeinkből, főként abban az évtizedben, amikor az interneten már szinte bármi elérhető. Ugyanakkor ha ezek a hatások legtöbbször tudattalanok, akkor miféle viszonyulás az, ami az előző nemzedékek meghatározó szereppel kitüntetett tagjai felé hajtja az embert? Hogyan tudnám meghatározni saját viszonyulásomat például Nemes Nagy Ágnes világához? Ő például így fogalmaz Babits kapcsán A hegyi költő című, 1984-ben megjelent esszéjében: „És talán azért az, mert hozzá húzó, korai ragaszkodásomban sok volt a gyermeki, az ő személyében pedig sok volt, ami alkalmassá tette, hogy apa-képpé sűrűsödjön egy korszak számára, még nekem is, aki látni sem láttam. Apa-kép volt Babits a két világháború közti magyar irodalomban, annak minden súlyával és kényességével. Mitsem változtatott ezen, hogy fiatalon a fiatal Babitsot szerettem (szerettük, mi akkoriak), a gyönyörű, olvatag magyar szimbolizmust, ami új volt, félig-meddig pad-alatti olvasmány. Milyen lázasan elragadók voltak mind, Ady, Kosztolányi, Tóth Árpád, velük ismertem meg a tragikus, a sötét szövegek
