Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 5. szám - Zelei Miklós emlékére - „…lássuk, ahogy átlépem az árnyékomat!” (Gazsó L. Ferenccel, Zelei Miklós hajdani szerzőtársával Juhász Tibor beszélget)
12 Az Elrabolt emberöltő t, amit már a rendszerváltozás után írtunk, benne az elhíresült Bara Margit-történettel, biztosan fölfedezik egyszer újra, mert ez már az embertelenség működési mechanizmusaival foglalkozik a tönkretett sorsokon keresztül. Egyébként nem tudok választani. Nekem mindegyik kedves, helyenként őrült történetekkel. Mást ne mondjak, a Tűz is volt babám! dokumentumai a gyulai tűzoltóság pincéjéből kerültek elő. A város nevét se írhattuk ki akkoriban, így lett Kárhely, de mindenki magára ismert névtelenül is. Perre senki se ment, pedig vártuk. Talán reméltük is, az elsunnyasztott igazságtétel miatt. – Mi a legszebb, legmeghatározóbb emléked Miklósról? Kérlek, oszd meg velünk! – Nincsenek legek, hagyjuk ezt a zsurnalisztikai fordulatot másra. Emlékeim Miklósról engem gazdag emberré tesznek. Például mikor a Mandragórá t írtuk, és közben otthon őriztük a feleségemet, aki mindenórás volt Sándor fiammal. Reggel kis bőrönddel bementünk a kórházba, tízre már otthon voltunk. Miklós addigra összerendezte az aznapra való anyagokat. Béke volt, és lázas izgalom. Sanyi együtt született a Mandragórá val. Aztán mikor a Zoltán t a Gyulai Várszínházban játszották. Egyetlen előadás. A végére leszakadt az ég, de senki se mozdult a nézőtéren. Percekig zúgott a taps. Miklós még másnap is nehezen fogta fel, hogy állva ünnepelte a tömeg. Szűk családi körben temettük Pilismaróton. Mikor az urnát a sírba helyezték, elkezdtek susogni, zúgni a fák. Annak is feltűnt, akinek az égi jelekre talán kevésbé van füle. Fölnéztem: most sem nyugszol, Öreg? Áldjon meg az Isten!
