Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 4. szám - Brunner Attila: Az első városi közkertek Kecskeméten és környékén I. (Szempontok az alföldi parkok kutatásához)
97 Brunner Attila Az első városi közkertek Kecskeméten és környékén I. Szempontok az alföldi parkok kutatásához Bevezető 1900 táján egy valamirevaló, urbanizált nagyvárosban a parkok az elveszített természetet szimbolizálták. Ezzel szemben az Alföldön, amely a kortársak szemében maga volt a zabolátlan természet, ez a szimbolikus társítás értelmezhetetlen volt. Az Alföld agrártársadalmának a természethez való viszonya – miként a mezővárosi településfejlődés is – eltért a nyugati nagyvárosokétól, elsősorban az életmód miatt. Az életmódnak a természettel való szoros összefüggését nem kell romantizálni ahhoz, hogy a közöttük lévő összefüggést meg lehessen állapítani. Elég csak a térséget gyakran sújtó, 1863-ban különösen nagy károkat okozó aszály társadalmi következményeire,1 a 19. század egyik legnagyobb problémá jára, a futóhomokra vagy a Tisza menti települések esetében az árvízveszélyre utalni. A modernitás előtti és paraszti természetfelfogást mégis sok választja el a modernitással összefüggésben kialakuló kisvárosi, polgárias felfogástól, amely a 19. századi természettudományos világképhez kötődik. A kortárs társadalom- és természettudományok pozitivista világképe a kisvárosi sajtó értékrendjébe épült. A természet eszerint legyőzhető, kiaknázható nyersanyagforrás, amely a mezőgazdasági művelés által a kultúra (vö. a latin cultura szó etimológiájával!) és a civilizáció igájába hajtható. Mi sem tükrözi ezt jobban a futóhomok megkötésénél és kultúrtájjá változtatásának hosszú folyamatánál vagy a folyószabályozásoknál.2 Az 1892-ben létrejött Helvécia telep kapcsán meg is fogalmazták: „Kecskemét korábban legkietlenebb pusztaságát, a Ballószeget, mióta a kecskemétfülöpszállási vasút átszeli, a tengernyi homokbuckát, hol egykor a szegénylegények és juhászok tanyája rejtőzött, a kultúrának hatalmas fejlődése eltüntették.”3 A folyószabályozások következtében a korábban vizekben gazdag Alföld a 19. század végére a legjobban átalakított magyarországi tájegységgé vált, s ez annak ellenére is elmondható, hogy a Duna–Tisza-csatorna, amelyért Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Csongrád, Nagykőrös és a két Kécske egyaránt évtizedeken ▼ 1 Katus 2007, 7–11. 2 Az alföldi folyószabályozási és fásítási munkákról e vonatkozásban lásd Magyar 1960, I, 45–54., 55–60., II, 18–59. 3 Erzsébet királyné emlékkert az Első Kecskeméti Szőlő- és Gyümölcstermelő Szövetkezet telepén, in: A kert, 5. évf. 19. sz. 1899. október 1. 643–644.
