Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 1. szám - Branczeiz Anna: A szégyen retorikája József Attila A bűn című versében
46 A bűn (III.) Elmondom: Öltem. Nem tudom kit, talán az apám – elnéztem, amint vére folyt egy alvadt éjszakán.ű A bűn (II.) S kitárom, túrva, mint a bolyt: „Megszúrtam az apám s elnéztem, amint vére folyt egy alvadt éjszakán.” A bűn (I.) És szólok: „Halljunk tiszta szót!” Leszúrtam az apám. Elnéztem, amint vére folyt az örök éjszakán. Az én elismeri, hogy bűnös, legalábbis azt, hogy bűnösnek érzi magát. Ugyanakkor nem tudható, mit követett el; a vallomás nem lehetséges. Az egymást kioltó állítások miatt a megszólalás is bizonytalanságot sejtet. A korábbi szövegváltozatokban ez kevéssé hangsúlyos. A kötetben közölt III. variánsban erre erősít rá a „de” kötőszó; a „mért nincs bűnöm, ha van” ironikus, egyszerre állító és tagadó formulája; valamint az a finom különbség is, hogy ebben a változatban a bűn helyett az én bűntudata vitathatatlan. Ez utóbbi eltérésre Tverdota is felfigyel. Egyetértéssel idézem meglátásait: „A Nagyon fájban közölt harmadik változatot kiérleltebbnek tartom az első kettőnél, mert itt az idézett zárósor [„A bűn kétségtelen.” – B. A.] hiányzik, és a bizonyosság is szubjektív marad. Itt nem a bűnről állítja a beszélő, hogy nem vitás, hanem »csak« a szubjektumról, illetve a bűn alanyi összetevőjéről: »Hogy bűnös vagyok, nem vitás«. Ha bűnérzésem, bűntudatom van, ennek meglétét senki nem vonhatja kétségbe. A bűnt magát azonban ilyen esetben is bizonyítani kell.”10 ▼ 10 Uo., 128.
