Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 4. szám - Schranz Áron: „S ön ezt a sáros országot Tündérlaknak hívja!” (Bácska-toposzok Papp Dániel Tündérlak Magyarhonban című elbeszélés-ciklusában)
62 azt tudnak, hanem a geológiával nem foglalkoznak” – reagál Papp a századforduló környékén minden bizonnyal leggyakrabban visszatérő bácskaiakkal kapcsolatos sztereotípiára, melyet aztán – nem kevés humorral – „geológiai törvényként” interpretál (Papp, Tündérlak Magyarhonban, i. m., 6–7.). Az ivásra, illetve mulatozásra való hajlam toposza, mely nyilvánvaló összefüggésben áll a „magyar Gascogne” képzettel, gyakorlatilag elengedhetetlen alkotóeleme ekkortájt a részint vagy egészében a térségben játszódó (vagy legalábbis bácskai szereplőket felvonultató)22 irodalmi szövegeknek. A rátótiak elbeszélője pl. – a Tündérlak Magyarhonban prológusának részletében imént idézett gondolatmenetével összevethető – humoros-szatirikus okfejtést szentel a szövegben megjelenített kisváros borfogyasztási szokásainak: „A bor. Ezt szintén jogunk van a rátótiak környezetébe beleszámítani, mert ő ott van minden művelt család asztalán. A rátótiak különben soha se rajongtak a nagy alkoholtartalomért, hanem inkább csak az abszolut mennyiséget tartották mindig szem előtt. Ebben a tekintetben azonban oly rikordokat értek el, hogy a leghiresebb borvidékek is szégyelhetik magukat Rátót mellett. A rátóti bor egyébiránt idegennek csak használati útmutatás mellett adagolható, mert aki járatlan a dologban és behunyt szemmel talál inni, az legelőbb is az eczetiparra fog gondolni s csak hosszabb kínos pauza után jut majd eszébe neki Noé, meg mindazon legendák, amelyek a szőlővesszőről szólnak. Ez pedig mégis csak levonna valamit az élvezetből. A rátóti bor tehát bizonyos feltételek mellett (a szemet nyitva tartani, az eczetiparra nem gondolni, stb.) egészen jó és hivatásszerű.” (Papp, A rátótiak, i. m., 5.) Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben Bácska-fejezetében az ivás mint közösségi gyakorlat jelenik meg, elsősorban a bunyevácok (a bácskai magyarság által is elsajátított)23 népszokásai kapcsán. Badics tanúsága szerint a bunyevácok között komoly tekintélynek örvendett „a borívó tehetség”: míg a lányok szépségükkel, esetleg ruházatukkal tűntek ki, addig a legények „szép lovuk” mellett leginkább ezzel az adottsággal vívhatták ki a közösség elismerését (esetükben tehát az ivás nem kizárólag a tiszteletadás, hanem a versengés eszközeként is szolgált). A virtus bizonyítására, illetve általában véve a féktelen mulatozásra a lakodalmak mellett a keresztelők, sőt a halotti torok is kiváló alkalmat nyújtottak – ezek záróakkordja rendszerint az ún. pratizás volt: „S az ivásra bőven van alkalom, mert a bunyevácz szere ti a társas mulatságot; ilyenek a kolo (körtáncz) a prélo (fonó) meg a díván (beszélgetés), ▼ 22 Lovik Károly A kertelő agár (1907) című kisregényében pl. az agarászó bácskai urak marginális szerepe lényegében abban merül ki, hogy derűre-borúra meghúzzák csutorájukat: „A bácskaiak kémszemlére indulva, öntudatos megvetéssel nézegették az ellenfeleket – lent még havon is agarásznak, s rókát fogatnak –, aztán megnyugodva tértek vissza a maguk kalickájához, s egyet hörpintettek a csutorából. Ezektől a kuvaszoktól nem kell tartani.” (Lovik Károly, A kertelő agár, Budapest, Noran, 2002, 5.) „A kényelmes bácskai urak cifra bundáikban a dombra vonulnak föl, s messziről csak annyit lehetett látni, hogy hébe-hóba valamit az ábrázatukhoz emelnek. Úgy hiszem, egyszer a látócsövet, máskor a csutorát.” (Lovik, i. m., 8.) stb. 23 Lásd „A bunyevácoktól a bácskai magyarok is nem egy szokást sajátítottak el, az eredeti elnevezésekkel együtt. Ők is járnak matericát és ocát köszönteni, karácsonykor tartanak polozsájt, a pratizásban sem hátrálnak meg, a trojanicákat pedig épp úgy győzik, mint a bunyevácok.” (A bunyevácok , i. m., 1–2.)
