Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 4. szám - Fried István:Előszó (egy elképzelt Jókai-monográfiához)
49 nemcsak a maga által választott részdiszciplína vagy elméleti előfeltevés igazolását adná, amúgy sem kételkedett jogosultságában a nyitottsággal jellemezhető olvasó, hanem esetleg azzal zárulna egy összegző zárótanulmány: miszerint az adott Jókai-elbeszélés, jóllehet „enigmatikusság”-ban (és sok minden másban) nem vetélkedhet sem a Balzac-, sem a Kafka-novellával, elég megfejteni-, felmutatni-, értelmeznivalót kínál a kutatónak. A következőkben csupán néhány olyan nézőpontot villantanék föl, amelyből szemlélve a kaméliás hölgy Jókai tolmácsolta „igaz” történetéről, és általában az ehhez hasonló Jókai-elbeszélésekről az eddigieknél többet lehet elmondani, tudni. (Utalásszerűen: a Jókai-elbeszélések között Hamlet „igaz” történetére is rábukkanhatunk, nem vonva kétségbe Shakespeare színművének „igazság”-át, de – ezúttal is – a Shakespeare-műnek szintén forrásául szolgáló „krónika”-ból származó információkat közvetítve, a más igazságot is sugallja.) Az elbeszélés hagyományosabb értelemben vett irodalomtörténeti megközelítésével feltárulhatna Jókai francia érdeklődése, azon belül a francia elem szerepe néhány műben, beleértve az elbeszélés forrását, első megjelenéseit, helyét a szerző és a kortársi környezetben. A műfajtörténeti, -elméleti megközelítés Jókai novellisztikáját venné górcső alá, részint az író kedvelt novellatípusait, részint a kortársi elbeszéléselmélettel való harmonikus vagy diszharmonikus viszonyát. A tárgy- és motívumtörténeti vizsgálódás egyfelől a kaméliás hölgy(ek) történetét deríthetné föl, belevonva a nem irodalmi feldolgozásokat (Verdi Traviatáját),14 részint konkretizálná, és Gauthier Margit irodalmi (és esetleg más művészeti előfordulásait) mutatná. Mint minden irodalmi mű értelmezésében a hermeneutikai aspektus sosem lényegtelen, mint ahogy a szövegköziség (intertextualitás)15 sem: ez utóbbi néhány vonatkozásáról megemlékeztem, például a mitológiaiantikvitásbeli utalások szerepéről az elbeszélésben, az irodalom és a történelem „viszonya” szintén érdekesen formálódik az elbeszélésben, egy újhistoricista megközelítés során ezzel kapcsolatban nyilván többet lehetne mondani. Nem teljesen reménytelen egy pszichoanalitikus értelmezés: miféle lelki változások és hogyan játszanak szerepet előbb egy amazonlét szerveződésében, utóbb ennek ellentettjeként az élet/szerelem élvezetté válásában, majd az életrend megtörésében és ennek következményeiben. A feminista irodalomtudomány ugyancsak találhatna a maga számára több mindent, ha keresne. ▼ 14 Giuseppe Verdi, La Traviatáját 1853-ban mutatták be Velencében. Ebbe a tárgykörbe sorolható Francesco Cilea Adriana Lecouvreur című operája (1902), amely Eugène Scribe és Gabriel Jean Baptiste Legouvé 1849-ben bemutatott színművét felhasználva készült. Különös tekintettel a címszereplő színésznő voltára: Adrienne Lecouvreur (1690–1730) a Théâtre Français-ben játszott 1717-től, valamint arra, hogy a férfi főszereplő Szász Móric, szász herceg (1696–1750), aki előbb az osztrák, utóbb a francia hadseregben harcolt. Szerelmi kalandjai írók, librettisták érdeklődését is fölkeltették. 15 Jól alkalmazható Gérard Genette, Palimpsestes. La littérature au second degré, Paris, Seuil, 1982 monografikus munkája. Ezúttal annak lehetne nyomába eredni, hogy a szöveges előzményt miként dolgozza föl/át az újonnan létrejövő mű.
