Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 4. szám - „Egyetlen metafora se hagyta el a számat” (Lövétei Lázár Lászlóval Borsodi L. László beszélget)
17 Jó kérdés, hogy a líra nyelve-e a legmegfelelőbb nyelv egy ilyen problémakör körüljárására. Mivel verseket írok, én mindenesetre ezt a nyelvet választottam, igyekezve valami jót kihozni magamból, s a kötet kiadásával a Kalligram Kiadó is megtette a maga kötelességét. Hogy lesz-e visszhangja a dolognak? Ha jó a könyv, akkor előbb-utóbb lesz, de azt hiszem, korai még erről spekulálni (mondom, alig négy hónapja jelent meg a könyv). Nemrég aláírtam egy szerződést a kötet arab fordításáról. Az arab könyvpiac félmilliárd embert jelent. S bár a Feketemunka tényleg „parciális”, „lokális” történetet beszél el (de hát az Íliász nem „parciális”, „lokális” – trójai – történet-e?), szívből remélem, hogy máshol is érdeklődésre tarthat számot (lásd fent a katari botrányos építkezéseket). Néhány év múlva (ha tényleg elkészül az arab fordítás) ebben a kérdésben is okosabb leszek. – Úgy vélem, a Feketemunka inkább olvasható koncept kötetként, mint önálló szövegek sorozataként. Megközelítésemben értéküket nem a szövegautonómia adja, hanem egymáshoz való viszonyuk, egymáshoz képest való elrendezésük. Hogyan épült fel a kötet, és milyen irodalomolvasói attitűdöt kíván meg a mű? – Hát én azért remélem, hogy a Feketemunka néhány versének önmagában is van/lehet értéke. A kérdésed viszont jogos: a kötet megjelenése után nekem is megfordult a fejemben, hogy hány verset tudnék „csont nélkül”, a kontextus vázolása nélkül is felolvasni könyvbemutatók alkalmával. Végül tizenvalahány verset jelöltem meg (Tide; Himnusz egy lapáthoz; Ehető papír; Boldog ízek; De profundis... ), szerintem nem is olyan rossz ez az arány egy 120 oldalas, hosszabb-rövidebb szövegekből felépülő kötet esetében! Amúgy tényleg koncept kötetről van szó: már a 2000-es évek elején is 30 nap történetét akartam megírni, csináltam is egy szép táblázatot bevezetéssel-befejezéssel stb. Nem szaporítani akarom a szót, de talán nem érdektelen idézni az Ős-Feketemunka bevezető, 199... 07. 28. című szonettjét (a feketemunkásokat szállító busz sofőrjével diskurálok benne, a húsz évvel későbbi változatban ezt a verset váltotta ki először a Szőkíthető-e? – erről a versről végül lemondtam, aki kíváncsi rá, olvassa el a 2019-es Szép versek ben –, majd legeslegvégül a Baráber-CV ): „Vágjunk bele: ez még csak a Libán, de így fog ringatózni reggelig! A ritmust vállalom; amit pedig az útra mond, az nem az én hibám – az én dolgom csak ennyi: 1) viszem (s hozom, ha erre tényleg sor kerül); 2) ha menetközben kiderül, hogy – mondjuk – Váradon marad, hiszen volt példa erre is...”
