Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 3. szám - Mohai V. Lajos: Lezárhatatlan történet. Szubjektív beszámoló egy könyvről (Kovács Krisztina: A tágasság otthonossága)
128 Mohai V. Lajos Lezárhatatlan történet (Szubjektív beszámoló egy könyvről) Kovács Krisztina: A tágasság otthonossága. Tanulmányok, kritikák Végre kezünkbe vehettük Kovács Krisztina irodalomtörténeti tanulmányainak és mai szerzőkről szóló bírálatainak első gyűjteményét, amelyet én személy szerint – kis önzéssel és elfogódottsággal – nagyon vártam. Vaskos kötet, az első, felületes átlapozás után is látszott, hogy egynél több könyvet tartalmaz (amely, persze, nem szépirodalmi könyvkiadásunk egyik problémájára, adósságára világít rá); így történhetett, hogy a közel 450 oldalas, sűrűn szedett kötet egyszerre mutatja be az irodalom (és a sajtó) történeti kutatóját és a kortárs művek, írók professzionális olvasóját, értelmezőjét. A két pozíció hozzárendelődik egymáshoz, segíti egymást, kölcsönösen hat egymásra, és látva így, egyben munkáinak ezt az együttesét, gyümölcsöző az értekező számára. Bár a módszerek és módszertanok különbözősége (érthető módon) szét is választható, a szerző higgadt, többnyire világos gondolatmenetek mentén kirajzolódó elemzései éles fénybe állítják a körüljárt témákat. Tárgyszerű, visszafogott fejtegetései rokonszenvet keltenek. Nemcsak a történeti tárgyú elemzések (Kovács Krisztina a Nyugat és vidékének ígéretes és mind jelesebb kutatója), de még a rövidebb kritikák is igényt tartanak nála a széles esztétikaipoétikai alapozásra. Emellett földolgozza, számba veszi a szerzőről szóló korábbi írások megállapításait, és elmélyed a szerző korábbi műveiben is; ez természetesen igen sok olvasást, jegyzetelést, kiváló memóriát és rendszerezőképességet kíván meg tőle, és ő – szerencsénkre – bírja szusszal. Kovács Krisztina írásait olvasva módszertanának lényegét – amiből fejtegetéseinek logikája, tudósi szemlélete is következik – a magam számára így foglaltam össze: szembetűnő a meggyőző érvelés, a széles műveltségi és szakirodalmi alapzat és (a kritikák esetében) az empátia – ez utóbbit sokszor elfedi a pedáns, távolságtartó fogalmazás és a szakmai körülírás. (Az utóbbira külön nyelvet is használ, erre még később röviden kitérek.) Munkásságának mindegyik vonását nagyra tartom, és becsülöm, erénynek tartom az írások kidolgozottságát. Kovács Krisztina a kritikus feladatát a tárgyilagos körülírásban látja meg, a minél plasztikusabb és dokumentált szakmai érvelésben. Mindig utánaolvas az írójának, ambíciója, hogy biztosan mozogjon a saját maga számára kijelölt terepen, hogy terepe biztos szakmai terep legyen. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne az írásainak személyes perspektívája. (Erre még dolgozatom utolsó bekezdésében visszatérek.) Ahogy – itt e kötetében – a Nyugat-korszak idejének némely, eddig különösképpen nem vizsgált vonását, területét is bemutatja. Mindenképp ide sorolnám a Nyugat rek -
