Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 3. szám - Zalán Tibor: Elöljáróban (Bevezető Bahget Iskander életrajzi könyvéhez)
95 Zalán Tibor Elöljáróban Bevezető Bahget Iskander életrajzi könyvéhez Sokféle lehetőség kínálkozik fel arra, hogy elkerüljük a kézenfekvő, bár legcélszerűbbnek látszó megközelítéseket, melyekkel egy jelentős fotóművészt és annak életét, jelesen e kettő könyvben történő dokumentálását, felvázoljuk. Nyilván pillanat és élet, villanás és végtelen, egyéni történet benne a történelemben és viszont, történelem benne az egyéni történetben, előhívótálca és előhívott sors, esetünkben Szíria és Magyarország, küzdelmek és eredmények, múlt-jelen-jövő bilincse és tágassága, dilemmák és döntések, megőrzések és megtagadások... Mindezekről sokat ír ebben a könyvben Bahget Iskander, a (fő)hős, és sokat írnak a hívei-barátai, szeretői és értői. Ez megkönnyebbít és felszabadít engem, engedi, hogy személyes legyek, és felment mindenféle tudálékos kanyarok megrajzolásától. Egy régi, nagyon régi takarékbetétkönyv hever előttem az íróasztalomon. Autónyeremény-betétkönyv a régmúltból, amikor még ilyenekkel autókat lehetett nyerni. Anyai nagyapám komoly arca, szódásüvegtalp szemüvege villan át az időn, madárcsonttörékeny alakja a közeli halál előtt, ahogy nyújtja felém, keze már reszket, ez a tiéd, fiam, ezt neked gyűjtögettük össze a nagyanyáddal, és a temető felé mutat el a tekintetével, és bár már akkor tudtam, hogy a két, valóban szegény drága ember élete összespórolását, az ötezer forintot, akár egyetlen korhely éjszakán elverhetném korhely barátokkal, annak is tudatában voltam, hogy értékkel össze nem mérhető kincset szorongat az immár nekem is remegő kezem, és majd soha nem nézem meg, nyertem-e vele, mert méltatlan lett volna az emlékükhöz egy zöld Trabant vagy egy sárga Skoda S-100-as. Miért írom le most ezt? Mert villámcsapásként értek a visszaemlékező Iskander következő mondatai: Egy pillanat... Van itt még valami. Régóta nyomja a szívemet egy megható jelenet, nem is tudom, elmondjam-e. [...] Amikor otthon voltam, egyik este édesanyám átkarolta a vállam és elindult velem sétálni. Egyszer csak előhúzott a zsebéből egy kis ruhazacskót, amiben a nekem gyűjtött pénzt tartotta, és szinte észrevétlenül a kezembe csúsztatta. A döbbenettől nem tudtam megszólalni. Még most is hallom a szavait: „Isten segítsen, fiam, és egy égi csillag világítsa az utadat!” Nem állítom, hogy e nélkül a pár mondat nélkül kevesebbet érne ez a könyv. (Számomra bizonyára kevesebbet.) De az ilyen mondatok teszik nagyon hitelessé és nagyon szerethetővé (eddig is szerettem pedig) a remek művek (olykor remekművek) mögötti alkotót. Itt vált – és innentől válik – számomra a mesebeli legkisebb fiú történetévé Bahget Iskander életútja, s válik lelki rokonommá, sorstestvéremmé
