Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 3. szám - Csenki Nikolett: Megszólal az alárendelt? (Borbély Szilárd: Nincstelenek)
87 kell vennünk, hogy e szemantikailag meglehetősen terhelt kifejezés miatt különböző ideológiai és elméleti diskurzusok egymást sokszor átfedő megjelenésével is számolnunk kell, nem tudunk kizárólagosan szorítkozni a spivaki értelemben vett használati körre, mert a subaltern kategóriája a dekonstrukció, a posztkoloniális elmélet, a feminista irodalomtudomány, az ökokritika, a cultural studies vagy éppen a traumaelméletek retorikai bázisát is magához vonja, mely utóbbi irányzatról már érintőlegesen én is szót ejtettem.32 Borbély Szilárd regényében a már említett múltidézés, -feltárás nagyon sajátos narratív hangon keresztül szólal meg; a kritikák által legtöbbször negatívumként értékelt elbeszélői hang problematikusságát abban látják, hogy a regény elbeszélésmódja nem tudja következetesen imitálni a gyermeki nyelvet, mivel a Nincstelenek narrátora egy felnőtt tudásával és reflexióival rendelkező figura.33 Azonban a gyermekelbeszélő alkalmazása a lehető legjobb lehetőséget kínálja fel arra, hogy az alárendeltség viszonyait prezentálja, hiszen ebből az elbeszélői pozícióból pontosan megérthető az a mechanizmus, miképpen válik kiszolgáltatottá az egyén, hiszen a bernsteini értelemben vett korlátozott nyelvi kód miatt leszűkül számára a választás tere, hiszen megnyilatkozásaira a szókészlet korlátozottsága, a merev és szigorú mondatszerkesztések a jellemzők (még akkor is, ha a felnőtt tudatállapot olykor-olykor visszaköszön). Hatásmechanizmusát tekintve a Nincstelenek képes arra, hogy az olvasó szá mára megjelenítsen egy olyan világot, melyet az elbeszélő a korlátozott nyelvi kódjával valójában nem lenne képes bemutatni. Viszont azzal, hogy Borbély gyereknarrátort szerepeltet, mivel legtöbbször az ő jelen idejű nézőpontjából fokalizálja a történéseket, az olvasó aktivitását is elvárja. Ahogy arra a 2000-es évek után íródott narrációelméleti kutatások utalnak, a gyerekelbeszélő alkalmazása kikezdi a narrátor hitelességét, így a történet megbízhatósága csak az olvasó korrekciós tevékenysége révén válhat teljessé.34 (De még véletlenül sem arról van szó, hogy a gyerek nevében beszélne a narrátor, vagy hogy tárgyiasítva lenne, hanem nagyon is hangsúlyosan kap szerepet a kisfiú világszemlélete, illetve -értelmezése. És tekintsünk el attól, hogy a gyermeki látószögben visszaköszön a felnőtt tudatállapot. És talán azt is mondhatnánk, hogy Borbély egyetlen nézőpont segítségével ▼ 32 Bókay, Bevezetés ..., 280–283. és Németh Zoltán, „Az alárendelt nyelve Borbély Szilárd műveiben”, Studia Litteraria 55, 1–2. sz. (2016): 157. 33 Visy Beatrix, „Prímszámok könyve (Borbély Szilárd: Nincstelenek. Már elment a Mesijás?)”, Holmi 26, 1. sz. (2014): 109–113. 34 A megbízhatatlan elbeszélő retorikai-textuális megközelítésben lehet „félretudósító, félreértelmező és félrevezetően értékelő (misreporting, misinterpreting, misevaluating), valamint alultudósító, alulértelmező, és alulértékelő (underreporting, underinterpreting, underevaluating)”, kognitív/konstruktivista, azaz befogadás-központú szemlélet felől nézve „a szöveg struktúrája nem az emberi tudattól független létező, és nem is a szöveg inherens sajátsága, hanem az olvasói tudat építi fel, ezért a megbízhatatlan elbeszélő/elbeszélés megítélésében az olvasók jelentéstulajdonításai, tudása, erkölcsi normái, értékrendje játszanak döntő szerepet.” Vö. Tóth Csilla, „A szintézis megkerülhetetlensége: A megbízhatatlan elbeszélő a kulturális-kontextuális narratológia tükrében”, Holmi 26, 2. sz. (2014): 274.
