Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 1. szám - Győri László: Gyerecske a temetőben; Híján a halálnak; Ágyam végében az ágyad; Lámpa Brúnó rekonstruált éjszakája; A virágillat árján (versek)
30 A kelletlen-kellő magyarázat Olyan nyomasztóan hatott rám a történet, amelyet egy kis faluban egy szavahihető, józan, szinte már rideg lelkű, nyolcvanon túli asszony mesélt, hogy nem tehettem mást, minthogy próbáljam versben megörökíteni, amit mesélt. Mert amit mesélt, a költészetet érintette. Megérezte, hogy költészettel, verssel, homállyal találkozott, nem süllyedhet el benne, amit hallott, őrli a muszáj. Nem vele esett meg, a szomszédasszonyával meg a szomszédasszony ötéves kisfiú unokájával. Az asszony kiment vele a temetőbe. Az bizonytalan, hogy elmesélte-e neki annak a kilencéves kisfiúnak a történetét, amely ezelőtt mintegy ötven esztendeje esett. A kisfiú – a nevét is mondta – az útkanyarban játszadozott. Aratás ideje volt, pótkocsis traktorral hordták be a búzát. A kisfiú hirtelenül, váratlanul kifutott az útra, és a pótkocsi elé annak a résnek szaladt, amely az elsőt, a főkocsit meg a pótkocsit választotta el. Talán elmesélte az unokájának, talán nem, egyáltalán nem emlékszik rá, hiszen csak egyszer, mellékesen mesélhette el a gyerecskének – ahogy régen, akkor a gyerekecskéket hívták –, hogy milyen szörnyű módon halt meg a kisfiú. Annál is iszonyúbb az emlék, mert a szemtanúja volt, mellőle futott ki a gyerecske, látta, hogy zuhan alá, hogy zúzza szét a pótkocsi. A faluban azóta is emlegetik, a falu történetének, amely olyan kicsi, olyan eseménytelen, hogy szinte a végtelenbe, az örök időkbe nő a kisfiú halála. És iszonyodva mesélte el, hogy unokáját, az ötéves kisfiút mi érte a temetőben. Látta azt a régit, azt a halottat. Ott bujkált a sírok közt, és játszani hívta, szólongatta. Hiába hajtogatta, hogy nincs, hogy meghalt, a kisfiú látta, a halott kisfiú egyre csalogatta a dombon, a temető oldalában. Lefelé indultak, elértek oda, ahol valamikor a halott kisfiúék háza állt. Csak állt, valaha, régen lebontották. A kis ötéves megtorpant, és azt mondta, a ház előtt megállt, és benyitott a házba, és akkor eltűnt előle, nem látta többé. A nagyanya azóta is azt kérdezi, honnan tudhatta, hogy itt volt az a ház, ahol már csak egy üres, gazos telket látni. Ezen iszonyodott el a legjobban, honnan merítette, hogy ott állt az a ház? Annyira, hogy el kellett mesélnie a szomszédasszonynak, mi rémisztette el. Hogy milyen hihetetlenül különös, furcsa az unokája, mi szállta meg, hogy látta a halott kisfiút, igazán látta, nem meséből, ködből, a két szemével, egészen valóságosan. Öreg este hallottam, de másnap sem hagyott nyugodni ez a szinte már mitológiai, ősi ködökbe merülő történet a gyerecskéről, aki eltér tőlük, nagyon is szokatlanul. Ők nem látnak halottakat élni, kikelni a sírból, honnan, hogy különbözni indul, elhajlik a többiektől? A nagyanya riadtan érezte meg az elkülönülést, annyi finomság rejtőzik benne.
