Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 3. szám - Molnár Miklós: Sinka Istvánnal Velencében
21 Molnár Miklós Sinka Istvánnal Velencében „Ha utazunk, elégedetlenség, kíváncsiság és türelmetlenség sarkall bennünket. Minden utazás kritikai tevékenység a teremtő nyugtalanság, a világ előtt való megmutatkozás kényszerének késztetésére, önbírálat és a körülmények bírálata, amelyek közt élünk.” – Alfred Andersch Fortuna istenasszony forgandó kegyéből Velence nem üres névként kong a fülemben. Az volt ugyanis megírva a sors elég hebehurgyán egybetákolt könyvében, hogy egy közepesen szép májusi napon, közép-európai idő szerint reggel hét órakor, a zsebemben cincogó száz-egynéhány euróval – ámbár írva vagyon, hogy „szárazföldön, a pályaudvaron át érkezni Velencébe annyi, mint egy palotába a hátsó kapun át lépni... nem szabadna másképpen jönni ebbe a hihetetlennél hihetetlenebb városba, mint hajón, a nyílt tengeren” –, kitámolyogjak a Santa Lucia pályaudvarról a Fondamenta Santa Luciára, a Canal Grande partjára, és első ízben pillantsam meg Velencét, s aztán ennek a méltán agyoncsodált szigetvárosnak a földjére, vagy inkább a vizeire lépjek, és vízen járó szent buggyantként kóvályogjak napestig a város útvesztőiben. Velencéről már mindent elmondtak, amit el lehet mondani. Annyit beszéltek és írtak erről a – Goethe szerint – „hódköztársaságról”, hogy eszemben sincs leírni (máris hallom az olvasó megkönnyebbült sóhajtását), legföljebb néhány személyes impresszió fölvázolásával próbálkozom. Reggel hétkor Velence még saját magáé, nem árasztják el a turisták hordái. Ilyenkor még csak ébredezik benne az élet, takarítják a várost, halakat meg friss zöldségeket fuvaroznak a Rialto híd melletti piacra. Zeng a levegő a város körüli kolóniáikon ébredező sirályok, flamingók és kormoránok lármás hangicsálásától. A falak tövében patkányok surrannak nappali rejtekhelyük felé éjszakai portyázásukról, vagy talán egy titkos tanácskozásról, ahol arról cseréltek eszmét, miként lehetne visszavágni a patkánymérgekkel őket gyilkoló emberfajzatnak valami hatékony emberméreggel. Utcaseprők, szemetesek, hordárok és kofák harsány, jókedvű rikoltozása, föl-fölcsattanó nevetése, korán kelő gondolás legények füttyögése és torokköszörülő danája hallatszik lépten-nyomon. A csatornákból és lagúnákból frissítő hűvösség árad, könnyű szél fúj a tenger felől. De el is kel a frissítő hűvösség a Hunniából ideszakadt vándornak. Goethe János Farkas udvari tanácsos 1786. szeptember 28-án Páduában hajóra szállva és a Brenta folyón úri körülmények között hajókázva, a lagúnákon keresztül érkezett meg Velencébe, vélhetően nem olyan mosott szar állapotban, amilyenben én voltam, miután legalább tizenkét órát zötykölődtem az Euronight nevű éjszakai expresszen.
