Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 1. szám - Lapis József: Gyöngy és vas (Buda Ferenc: Lennék kisgyermek)
26 az arcon – képes kisimítani magát, a fűrész saját lehetőségi körében van a vágás (tehát nem a szerszámot tartó kézé az irányítás), a sötétség le tud szállani (szép metaforával: sátrat bont a földön10), s a legerőteljesebb, mitikus gyökerű allegorikus antropomorfizációként az álom maga jön el. Lényeges a jelző: jó álom, jöjj el – s föltehetjük a kérdést, hogy a korábbi álom (a kardokból rakott kazlakkal) vajon ez a kategória-e, s ennek (vagy ehhez hasonlónak) a (vissza)hívása történik-e, vagy épp ellenkezőleg, az mégsem volt igazán jó álom. Szürreális a kép, amelyben az álom drágakövekkel fűti a kályhát, de ebben a trópusban a gyermekiség szimbólumai térnek ismét vissza. A „gyöngy” ismét csak az egészlegesség, teljesség, egyben a magába záródás jelölője is, s aligha véletlen, hogy Kosztolányi Dezső versében is a játék: „az különös, / Gömbölyű és gyönyörű” – utóbbi sor két szava anagrammatikusan tartalmazza is a „gyöngy”-öt.11 Meglátásom szerint a verset záró fohászban az evokáció, a nyelvi erő lényeges a vers – címben is kifejezett – vágyát tekintve. Az a megelevenítő, vitalizáló hatás, az aposztrofikus nyelv cselekedtető erejének kívánalma, amely a költemény első szakaszában, ahogy láttuk, nem ért el – nem érhetett el – tökéletes sikert. A vers végén most újra megidézi a beszélő azokat az erőket, amelyek a valóság (a vasvilág) megváltoztatására képesek, amelyek elevenítik a tárgyakat, és amelyek képesek az álomvilág, a játékvilág elhozatalára. A fohász hozzátoldása azért fontos, mert a törzsvers épp arról ad számot, hogy a játékra irányuló vágy legföljebb a retorikai illúzióban realizálódik, s nagyon is tisztában van vele, hogy ez nem beteljesülő. A cím „lennék” szava pontosan kifejezi mindezt. A versvégi fohász talán leginkább arra irányul, hogy a vágy ne szűnjék meg, és hogy az illúzió – mind az álom erős érzéki hallucinációja, mind a nyelv megelevenítő ereje – mégiscsak velünk maradjon, amikor a zörgő vaságyon fekszünk. ▼ 10 A sötétség sátra képpel már a Zsoltárok könyve 18,12-ben is találkozunk: „A sötétséget tette rejtekévé maga körül, mint egy sátrat, a sötét vizeket, a gomolygó fellegeket.” (Református új fordítás, 2014; Károli Gáspárnál szintén a sátorhasonlatot találjuk, a Szent István Társulat katolikus fordításában ugyanakkor a sötétség köntöse kép szerepel.) A kép később megjelenik például Ács Károly délvidéki költőnél (a Négyszemközt az éjszakával című 1945-ös versében), illetve Tótfalussy István A sötétség sátora alatt című versében is (lásd: Vigilia, 1955/8.). 11 Vö. Érfalvy, i. m., 194.
