Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 2. szám - Hörcher Eszter: Az Igazak legendája (Fenyvesi Ottó: Paloznak overdrive)
123 Elvész a kontroll vagy a kiegyensúlyozottság. A bizonytalanság, a mesterséges, a mesterkélt váltja fel az őszinte szót, az indián becsületet. „Egyik valóságból a másikba zuhanok – / aztán bealkonyodott, egyre sötétebb lett / az éjszaka, egyre sűrűbb a fekete [...] perzselt az aszfalt, a beton; / a föld alá kellett menekülni, / műfénybe, klímába, a plázákba [...]” (Amerikai graffiti). „csak bűzölgő szemétdombokat látunk / elillant hatszor tíz forró nyár / örök vadászmező vár ránk is” (A néma harcosok sziklája). Az élet és a halál, a lélek belső és külső titkai, lélegzései, mozzanatai mind összefonódnak egy végjátékszerű állapotban, és a költő vár: „a föld nem a miénk, mi vagyunk a földé” (A néma harcosok sziklája). Az indián, a harcos, az igazi életet hordozó ember küzdelmének jelképes szellemisége tükröződik: „szép lassan felillesztheted / mostani indián vonásaidat” (Így aztán tényleg nehéz lesz neki). Ennek jelenbe érő jelentése a felnőttkori, új indián lét új elemeinek felillesztésére utalhat, saját gyermekeinek indiánságán eltöprengve. Az ember „ha nem is [tudja] pontosan hova [jut]” (Nem pazaroljuk feleslegesen), mindig múlt és jövő között őrlődik, mindig a jelenben gondolkodik. A szövegeket nem lezárja, inkább megerősíti az imajellegű csendes kérés: „ó, testvérem, nézz a szemembe / nyújtsd felém kezed békével, / adj erőt tekinteteddel, hogy legyőzzem lidérceim, / Adj nyugalmat, hogy elviseljem az elviselhetetlent / adj bátorságot, hogy megváltoztassam / ami megváltoztatható [...]” (A néma harcosok sziklája). A változás és állandóság, az állandó(sult) és a nem stabil lételemek ütközése történik meg tehát. Fenyvesi közli, mondja: „összehordok jeget és lovat” (Amerikai graffiti). Saját életútjának váza,18 a többiek, a barátok, társak, szellemi és történeti figurák legendája körvonalazódott itt, „a helyi színek mind összekeveredtek” (Határtalan irodalom). A színfények egybeolvadása fehéret ad, a színek elnyelése és a fény hiánya feketét képez. „Mostanában fát vágok, évgyűrűk repednek [...] / kutattam a káoszban. Amit leltem, / csonka, szabálytalan. Cipeltem / magamban: boldogságot, tompa / szomorúságot, fizikát, vegytant, / Mindig ugyanazt a háborút. / Most máglyát rakok, felrakok rá / mindent, égig érő fákat [...] fejszét, kérdések végtelenét. / Feltüzelem a bikaistállót” (Fragmentumok tükröződése). (Scolar Prím, 2021) ▼ 18 „Már nem akarok / az árral szemben úszni, / nem tudok a tű fokán átjutni”, in: Fenyvesi Ottó: Hatvanhat – Válogatott versek, Művészetek Háza, Veszprém, 2021, 155.
