Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 1. szám - Gyertyán, akác, cédulák (Buda Ferenccel Pál Sándor Attila beszélget)
17 – A végére érve beszéljünk azért egy kicsit a költészetről is. Úgy látom, de lehet, hogy nincs igazam, hogy érezni az újabb versekben valami megállíthatatlannak tűnő gravitálást Arany János felé, akár a megformálás, a hangvétel, akár csak a játékosság, akár a rezignált nézelődés tekintetében, mintha Tőserdő és Margit-sziget, legalábbis Feri bácsi univerzumában egészen közel kerültek volna mostanában egymáshoz. – Immár húsz évvel túléltem Arany tanár urat, szégyenszemre. Látod, róla egy szót nem ejtettünk eddig, de hadd tegyem az én saját kánonomban legelőre. Nézd, az elmúlt esztendők valamelyikében csináltak velem egy interjút, s ott kérdezték meg, hogy ha ki kellene választanom három olyan költőt, aki a legközelebb áll hozzám, kiket mondanék. Hát, mondom, nehéz feladat, de megoldom. Arany János, József Attila, Nagy László. Három ennyire különböző és mégis valamilyen módon egyvágású költőt nehéz volna találni. Nagyon sokan vannak még rajtuk kívül is, de őket semmiképpen nem engedném el. Bár volna három kezem. Persze: Petőfi, Ady, istenem, Balassi uramnak a bűnbánó versei, amivel Adyt is megelőzte. Igaz, hogy a kurválkodásával is. – Zárókérdésként egészen egyszerűen csak annyit: hogy érzi magát, Feri bácsi, mostanság? – Változatosan. Amikor kimegyek a ház mögé, és a nemrég rakott téglakályhába tüzelőt vágok, akkor jól érzem magam. Jó erős, száraz gyertyánfa, de amikor azt kell hasogatni, akkor jól érzem magam. Néha pihenésként egy kis akácot is hasogatok. Sok nyavalyánk közt pedig szerencsére a cédulák is szaporodnak, most ilyen időket élünk, cédulákra írok verset. Igaz, van, amelyik utóbb a kályhában végzi.
