Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 11. szám - Varlam Tyihonovics Salamov: A csomag; Lazsa; Sokkterápia; A cirbolya (Soproni András fordításai)
19 – Gyorsabban nyomja! – utasította a felcsert Pjotr Ivanovics. – És tessék elugrani. Ti pedig fogjátok le – parancsolta a szanitéceknek. Merzljakov hatalmas teste felszökkent, és vadul vergődni kezdett a szanitécek keze között. Nyolc ember próbálta lefogni. Merzljakov hörgött, vergődött, rúgkapált, de a szanitécek erősen tartották, és Merzljakov kezdett lecsendesedni. – Egy tigrist, egy tigrist le lehet így fogni – kiáltotta Pjotr Ivanovics elragadtatva. – A Bajkálon túl kézzel fogják a tigrist. Figyelje csak meg – fordult a kórházparancsnokhoz –, mennyire túloz Gogol. Emlékszik a Tarasz Bulba végére? „Kezén-lábán harmincnál is többen csüngtek . ” 2 Ez a gorilla pedig nagyobb darab Bulbánál. És csak nyolc ember fogta. – Igen, igen – bólogatott a parancsnok. Gogolra nem emlékezett, de a sokkterápia roppantul megtetszett neki. Másnap reggel Pjotr Ivanovics a vizitnél megállt Merzljakov ágya mellett. – Na – kérdezte –, hogy döntöttél? – Írjanak ki – felelte Merzljakov. 1956 A cirbolya A magas északon, a tajga és a tundra találkozásánál, a törpe nyírfák, a meglepően nagy szemű, világossárga, nedvdús bogyókat termő, alacsony növésű berkenyebokrok, a hatszáz éves vörösfenyők között, amelyek háromszáz éves korukra érik el az érettséget, egy különleges fa nő: a cirbolya. Ez a növény a cédrusok távoli rokona, tűlevelű, örökzöld bokor, amelynek törzse vastagabb az ember karjánál, és két-három méteresre nő. Igénytelen, gyökereivel képes megkapaszkodni a hegyoldalakon, a kövek hasadékában. Szívós és makacs, mint minden északi fa. Az érzékenysége pedig rendkívüli. Késő ősz van, rég meg kellett volna érkeznie a hónak, a télnek. A fehér égbolt peremén sok napja már alacsony, kékes, véraláfutásos felhők úsznak. Ma azután az átható őszi szél reggel vészjóslón elcsendesedett. A hó előjele? Nem. Nem lesz hó. A cirbolya még nem feküdt el. Telnek-múlnak a napok, a hó meg csak jön, a felhők valahol a hegykúpok mögött tévelyegnek, a magas égre előbújt a sápadt kicsi, egészen őszies nap. A cirbolya meghajlik. Egyre mélyebbre görnyed, mintha valami mérhetetlen nagy, egyre növekvő teher nyomná. Csúcsával a köveket súrolja, a földhöz tapad, szétnyújtja smaragdzöld ágait. Szétterül. Olyan, mint egy zöld tollakba öltözött óriáspolip. Így fekve vár egy-két napot, és lám, a fehér égből finom porhó kezd ▼ 2 Áprily Lajos fordítása.
