Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 11. szám - Varlam Tyihonovics Salamov: A csomag; Lazsa; Sokkterápia; A cirbolya (Soproni András fordításai)
5 Varlam Tyihonovics Salamov A csomag A csomagokat az őrségnél adták ki. A brigádvezetők igazolták a címzett személyazonosságát. A furnérlemez a maga módján, funérosan tört és reccsent. Az itteni fák nem így törtek, más hangon kiáltottak. A padokból állított korláton túl a tiszta kezű, kiváltképp gondozott egyenruhájú férfiak egymás után nyitogatták, ellenőrizték, túrták fel és adták ki a küldeményeket. A dobozok, amelyek a több havi utazás következtében féldöglöttek voltak, egy ügyes dobástól a padlóra estek és felhasadtak. A cukordarabok, a szárított gyümölcsszemek, megrothadt hagymafejek, gyűrött mahorkapaklik szanaszét repültek a padlón. A szétszóródott holmit nem szedte össze senki. A csomagok gazdái nem tiltakoztak – csomagot kapni a csodák csodája volt. Az őrség mellett puskát tartó fegyőrök álltak, a fagyos fehér ködben ismeretlen alakok imbolyogtak. Én ott álltam a falnál, és vártam a soromra. Ez a halványkék törmelék nem jég! Ez cukor! Cukor! Még egy óra, és ilyen cukordarabokat fogok a kezemben tartani, és nem fognak elolvadni. Csak a számban. Egy ekkora darab elég lesz kétszerre, sőt háromszorra. És mahorka! Saját mahorka! A Nagy Földről. Jaroszlavli Belka vagy Kremencsug No2. Én pedig szívom majd, és megkínálok mindenkit, mindenkit, mindenkit, mindenekelőtt azokat, akiktől egész évben az utolsó slukkokat kaptam. Mahorka a Nagy Földről! A dohány, amit a fejadagban kaptunk, a hadseregraktárak lejárt szavatosságú ócskasága volt. Iszonyú méretű disznóság: a lejárt cikkeket leírták, és átpasszolták a lágereknek. De most igazi mahorkát fogok szívni. Hiszen ha az asszony nem is tudja, hogy jó erős mahorka kell, megmondják neki. – Neve? Megreccsen a láda, kipotyog belőle néhány szem aszalt szilva. Bőrszerűen ráncos szemek. De hol a cukor? És a szilva is két-három maroknyi... – Ni, micsoda csizmát kaptál! Pilótacsizma! Ha-ha-ha! Ványolt a szára, gumi a talpa! Ha-ha-ha! Mint a bányaparancsnoknak! Nesze, fogd! Zavartan álltam. Minek nekem ez a csizma? Ilyen csizmában errefelé csak ünnepnapokon lehet járni – nekünk pedig nem voltak ünnepeink. Még ha rénszarvasprémből lenne, vagy azzal volna bélelve, vagy akár ha közönséges botos volna. De ez a díszcsizma túlságosan előkelő. Ilyet nem illik. Aztán meg... – Hallod-e... – érintette meg a vállamat valaki. Úgy fordultam meg, hogy azért lássam a csizmát, a ládát, az aljában a kevéske szilvát, a főnököket, meg annak az arcát is, aki a vállamat fogta. Andrej Bojko volt, a bányamérnöki felügyelő.
