Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 10. szám - Alföldy Jenő: „Szárnyatlan angyal” (Bevezetés Dobozi Eszter költői világába)
85 Kiváló formaérzéke ellenére, Dobozi szabadosan rímel. Ez igaz, de a rímelés nem tartozik a vers alapvető formai kritériumai közé. Jó, ha betartják a rímelés szabályait, de nem (vagy nem mindig) olyan fontos, mint a képek szuggesztív ereje, a dikció nyelvi folyamatának zeneisége, a gondolatritmus. Nem hatnak zavarón az olyan rímek, mint az egyik sorpár az egyik legszebb magyar versben, a Szeptember végénben: „Elhull a virág, eliramlik az élet...” Kosztolányi szerint ez a legszebb, leg dallamosabb és legmélyebb sor a magyar lírában. De a keresztrímes versben hogyan is alkot vele rímpárt a kettővel alábbi sor: „Ki most fejedet kebelemre tevéd le”. A rím: az élet – tevéd le”. A magyar versírás klasszikusai kerülték az ilyen rímeket. A fül azt várja, hogy a mássalhangzóval lezárt sorra ne magánhangzóra végződő sor ekhózzon. A vitatható rímpárt tökéletes rím keresztezi: ide – fölibe . Ám a gyarló rímet észre se vesszük, a vers erényei elfödik a „hibát”. De legslamposabban rímelő klasszikusunknál, Szabó Lőrincnél sem találunk olyan felemás rímet, mint amilyen az előbb idézett Petőfinél, de gyakran látunk Dobozinál, ha megnézzük például az Egy parány énekel című szonettkoszorúját: talány – alá; átütött – megszentülő; időnk – ki ő. A rím elleni vétségek közül „súlyosabb”, ha a költő rímhelyzetbe hoz jambust és trocheust. A rímelésnél fontosabb a ritmus; Dobozi antik mértékes versei kifogástalanok. Ha itt-ott lazított a verstani kötöttségen, azért tette, hogy a gondolat egyúttal forma legyen. A verscímek alatti megjegyzések az aforisztikus gondolatiság vonzását éreztetik. A Minden kellene című posztumusz kötet mottója nem költőtől, hanem a demokratikus államférfiak példaemberétől, Abraham Lincolntól származik: „A legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt életedben, hanem hogy mennyi élet volt éveidben.” A gondolat egybevág Németh László minőségelvével. Dobozi látomásos megjelenítő módszere elgondolkoztató, de nem érthetetlen. Balassi strófáira emlékeztető formában alkotott verse, a Lappangani Csanádi Imrét idézi, mondván: „ország lappangott itt, mikor nem vala ország”. Egy hajdani templomra című költeményében Csanádi a bujdosó protestánsok rejtekhelyen épített, sárból tapasztott imaházában látta vallásának évszázadokkal ezelőtti gyakorlóit, török, osztrák szem elől elrejtve. Dobozi Eszter is „lappangva” élte a maga hitét a marxi materializmus, a proletárdiktatúra, majd a posztmarxista vadkapitalizmus éveiben. Illyés Gyula Két kéz című, ódaszerű poémájától ihletett költemény az Így üzennek (A Minden kellene kötetben, 2020) . Illyés emlékművet állított dolgos, szerszámforgatásban megkérgesedett kezű nagyapjának, aki végigdolgozta életét a talajműveléstől az aratásig, a vetéstől a betakarításig. Ennek mintáját követve, a szántó-vető, gyümölcsfáit oltó-metsző, nyolcvankilós gabonás zsákokat emelgető apa kezéről szól a Dobozi-vers. Stílusa eltér Illyésétől: az országot megtartó, férfias erőről szól ő is, de jóval dúltabban. Szégyelli, hogy az apa bánatára Eszter nem lett a parányi gazdaság kétkezi munkása. A vers így zárul: „Ez most a bére
