Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)

2022 / 10. szám - Alföldy Jenő: „Szárnyatlan angyal” (Bevezetés Dobozi Eszter költői világába)

78

és Vasy Géza), de akkoriban tetőzött a groteszk divat, s ez nem kedvezett Dobozi klasszikus műveltségen nyugvó hagyományosságának. Sok évvel ezután írta a költő Egy sem groteszk című versét, rámutatva a teremtés dolgainak okos és szép rendjére, szép és rút egyensúlyára – nem visszavágásként: védve igazát. Az első kötet mérsékelt fogadtatása után további könyvei sikeresebbek voltak. Újabb köteteinek kritikáiról nem áll rendelkezésemre kellő adattár, de a Szovjetunióba hurcolt magyar nők szociográfiája, valamint a Túl a rákbarakkon

című regénye és az Ahogy ő néz, ahogy ő lát című, 2015-ös válogatott és új versek kötete méltató kritikákat kapott, például Ekler Andreától, Erős Kingától, Bakonyi Istvántól. Második kötetében jelent meg 1995-ben díjazott műve, a legnehezebb formaművészeti kívánalmakat teljesítő szonettkoszorúja, az Egy parány énekel

. Az istenkeresés és párkeresés összefonódik a rendkívüli érzelmi töltetű, egyben bölcseleti mélységű versciklusban. Van már tapasztalata a szerelemről, de A Minden kellene 2019-es kötetcím majd az ekkori vágyra tekint vissza huszonnégy év távlatából, közvetlenül a halál előtt is vállalt maximalizmusával: „A boldog megszűnés milyen lehet, / ha ő megszólít majd, s túlról izen? / Az érintését máris ismerem. / Húron miként egy hullám átzizeg, // ilyen, de így fut át borzongatón / gerincemen, velőn, csontok falán / agyamba, s megpihen egy sejtmagon. // Ki legbelül fészkel, rá itt találsz: / Téged kiált – ki benned legvalóbb –, / kutat, s mint vad tivornyán, oly falánk”. – Ez erotika a javából, és közben átváltozás, transzcendencia, a testiségben az átszellemült, boldog megsemmisülés. (Az idézet a szonettciklus VII. darabjából való.) A tudat az érzésnek árnyéka lesz csupán, az egyesülés visszafordíthatatlan, csak kérdésben lehet beszélni róla: „Lehet-e még kettőnkről szólani?” A kettő

már itt varázsszóvá lényegül át; következő kötetében, a Kettőztető

ben (1996–2001) új tartalmat kap, mint az emberi pár megnevezése, de földereng valami harmadik is, ami megint „Az Egy”-hez vezet, a költői életmű első kötetének címével mondva. Az asszonytestben egyesülhet a kettő,

eggyé válván a női és a férfi sejt, s majd a „parányból” megszülethetik a harmadik, a gyermek. A parány, amely a nagy kozmosz nélkülözhetetlen részeként „énekel”, egyúttal a Mindenséggel szembeállított költő személyére is értendő, nemcsak az életet tovább adó őssejtre. Mindez együtt jelenik meg a szonettkoszorú körforgásszerű rendjében. Mindez „csak” képzelet, a valóságban Dobozi Eszter sosem szült gyereket, nagy bánatára. A teljesség költőileg valósult meg. A hiány vajon a létezés tényei közé tartozik? Csak kérdezem, válaszom nincsen. De a költészetben – nem csak ez a mű mutatja – lehetséges. („... és úgy nézek farkasszemet / Emberarcú, a hiányoddal” – József Attila: Bukj föl az árból

.)

Társadalmi helyzete rosszul kezdődött. Gazdálkodó, kistulajdonosi származása miatti első pofonja kisgyerek korában érte: „osztályidegensége” miatt nem vették föl az óvodába. A gyermekdalokat nem hasonló korúak társaságában s nem képzett óvónői irányítással tanulta meg, hanem a rádióban hallgatott gyermekmű-