Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 9. szám - Nyerges Gábor Ádám: „A halállal szembenézve a Költő rálát saját sorsára” (Példák a kultuszképzés jeleire és eljárásaira Orbán Ottó posztumusz recepciójában)
103 szólalás, a pályaértékelés objektív elvárásaival és objektivitást feltételező műfaji kereteivel keverő szemléletmód problematikáját Vári is regisztrálja írásában, még ha e visszásság problematikus voltát egy retorikai fordulattal (színleg) fel is oldja, egyben a korábbiaknál direktebben is megerősítve azon, odáig csak implikált összefüggés-észlelését, miszerint az alkotó személyes sorsa „az életmű részévé vált”, s éppen nyíltan e kultikus interpretációs kontextusban hozzá is köti az orbáni életút–életmű kapcsolatot klasszikus szerzők műveiben „megjósolt” vagy előrevetített, saját életutak specifikusan kultikus értelmezéséhez: „Réz Pál írja a kötet hátsó borítóján, hogy amikor eljutott hozzá Orbán halálhíre, végigolvasta újra a dalciklust. Feltűnt neki, hogy »az első dal így végződik: »»Jeges lepedőjén szeretkezni hív a két fekete nővér, Szívhalál és Agyhalál.«« Szívhalál vitte el, egyetlen perc alatt« – zárja írását. Hát igen, a Költő sose lódít. És úgy hal meg, ahogy ama régi nagyok, George Gordon Byron vagy Petőfi Sándor. Vagyis végül mégis Szerb Antalnak lett igaza. A sors, amelyet a költő hordozott, és amely végül összezúzta őt, végérvényesen az életmű részévé vált. Így talán a recenzensnek is megengedett némi pátosz...”21 Mindezekkel szemben Dérczy Péter árnyalt és körültekintő (utólagos) értékelését tekintem irányadónak: „A szerző halála állíthatja különös fénybe az utolsó alkotásokat, adott esetben akár kiemelt jelentőséget is kaphatnak, mintegy »többletértelmet«, az elmúlás tényében. Gondolhatnánk azt is, hogy akár »végrendeletként« olvashatók, a pálya, az életmű összegzéseként, számadásként a halál kapujában. Orbán Ottó esetében azonban bizonyosan nem beszélhetünk ilyen értelmezésekről/értelmekről, több okból sem. Az egyik ok életrajzi jellegű: a költő több mint két évtizeden át küzdött a Parkinson-kórral,22 tehát ebben az értelem ben azóta harcolt az elmúlással, és ez szinte naplószerűen végigkövethető részben prózai jegyzeteiben, de különösképpen versei sorában”23 éppúgy, ahogyan Bodor Béla Orbán Ottó halálát követően közreadott kritikájának higgadt, tárgyilagos figyelmeztetését is: „Ez a történet [ti. Orbán betegsége végső szakasza, a műtétét követően csak átmenetiként regisztrálható állapotjavulása kapcsán ideiglenesen átélhetett, csalóka remény, valamint halála körülményeiből kirajzolódó történet – Ny. G. Á.] már így, vázlatosan elmondva is drámai, tragikus. Az olvasónak nagyon oda kell figyelnie, ha nem szeretné, hogy a történet felülírja Orbán ez idő alatt művelt költészetét.”24 ▼ 21 Vári György, i. m., 534. (kiemelés tőlem – Ny. G. Á.). 22 Pontosabban: Wilson-kórral. Ld. részletesebben: Nyerges Gábor Ádám, „egy fejben is belátható táv” (A betegség mint vezérmotívum Orbán Ottó költészetében), Alföld , 2021/5, 85–93. 23 Dérczy Péter, i. m., 197. 24 Bodor Béla, A másként-lét kezdete. Orbán Ottó: Ostromgyűrűben, Holmi , 2002/10, 1356.
