Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 9. szám - Nyerges Gábor Ádám: „A halállal szembenézve a Költő rálát saját sorsára” (Példák a kultuszképzés jeleire és eljárásaira Orbán Ottó posztumusz recepciójában)
97 esetében, avagy, a közelmúlt egyik példáját alapul véve, Visy Beatrix4 és további értelmezők5 is kimutattak a Borbély Szilárd-recepció kapcsán. Nevezetesen, hogy a kortársi kritikusi/értelmezői, tudományos nézőpontot is sok esetben befolyásolja a szerző jelen időben megtapasztalt halálával kiegészülve lezáruló (élet-, illetve sors)narratíva. (Erre találunk hasonló példát Bán Zoltán András nekrológjában is – igaz, szem előtt tartva a tényleges nekrológ-, illetve az alapvetően nem e célt szolgáló kritika- és tanulmányszövegek eltérő kontextuális és műfaji kereteit és „kritériumait” –, ahol Orbán kései költészetét értékelve szintén a szenvedés költészetnemesítő jellegét emeli ki, azonban még ezen – adott műfaji keretek között nem kirívónak számító – retorikai túlzása közben is ügyelve a körültekintő árnyalásra, ld.: „Orbán Ottó kései művészetében legkivált szenvedéseiből csinált jelentős lírát, és mi, gyarló, esztétikai potyalesők élveztük e kínokat megörökítő költészetet”.)6 Ez az olvasást befolyásoló életrajzi tényező, mely aztán nemegyszer, visszamenőlegesen részlegesen belekódolódik a művek értelmezésébe is, gyakran sajátos (és szövegszerűen nem feltétlenül indokolt) többletértelmezéseket eredményez, avagy, szélsőségesebb esetekben, éppen hogy a lehetséges interpretációk sokaságát szűkíti-tereli egyetlen (mitizáló-kultikus elemekkel leírt) (élet)narratíva által befolyásolt értelmezés felé. Mindez hatványozottan igaznak bizonyul tragikus sorsú, öngyilkossággal végződő alkotói életutak esetében, de látható, hogy például Orbán Ottó több évtizedes szenvedés, küzdelem árán, a „legyőzhetetlen” betegséggel vívott (az életműben is kiemelten tematizált) harca is befolyásolhat értelmező olvasatokat. Vári György folyóiratkritikájának számos érdemét ezen fenntartásaimat jelezve sem kívánom zárójelbe tenni vagy kisebbíteni azáltal, hogy írása bizonyos kiemelt részleteivel vitatkozom, mindazonáltal a szinkrón Orbán-(posztumusz) recepció szempontjából, illetve ennek alakítása kapcsán is jelzésértékű, fontos potenciális influenciának tekintem, ahogyan Vári Az éjnek rémjáró szaka kötetet (s ebből kiindulva Orbán egész utolsó pályaszakaszát) értékeli. Idézem: „Orbán Ottó posztumusz kötetében azonban – megkockáztatom – egyszerűbbé válik ez a képlet, irónia és pátosz, a szerephelyzet bizonytalansága és fenntartása, a képgaz▼ 4 Visy Beatrix, „Eltűnni csak...”. A halál mint kánon- és kultuszformáló Borbély Szilárd esetében, Alföld , 2016/12, 78–85. Vö. kiváltképp: „Már önmagában is tanulságos lenne, hogy az alkotó halála hogyan befolyásolta, formálta át a regény befogadásának folyamatát, az értékelések irányát, hangvételét, értelmezési kereteit. Jelen szöveg azonban egy ennél is tágabb kontextust vizsgál, egy olyan irodalomtörténeti, irodalomszociológiai pillanatot, amelyben az életműről, az alkotó alakjáról írtak, a halált követő szövegek, gesztusok, tettek, kulturális szerveződések jelei, jelenségei éppen egy lehetséges, csírázó kultusz irányába mutatnak vagy legalábbis kultikusan (is) érthetők”. Uő, i. m., 78. 5 Bényei Péter – Bodrogi Ferenc Máté – Mészáros Sándor – Valastyán Tamás, Olvasni a halál felől. Kerekasztal-beszélgetés Borbély Szilárdról, Alföld , 2021/5, 38–46. 6 Bán Zoltán András, Orbán Ottó halott, Magyar Narancs, 2002/22. (interneten: https://magyarnarancs.hu/kepzomuveszet/ orban_otto_halott-59789/?pageId=16 letöltve: 2022. 01. 26.) (kiemelés tőlem – Ny. G. Á.).
