Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 9. szám - Varga Zoltán írásának mellékleteként képkockák láthatók Ulrich Gábor Dűne című animációs filmjéből
94 idilli kisvárosi pillanatokat mutató beállításokkal kezdődik, s a füvek sötét mélyén nyüzsgő rovarhad émelyítő képsorával végződik. Míg Lynch végigviszi vizuális metaforáját (megelőlegezve filmje fő témáját: a kisvárosi látszatidill és a mögötte megbúvó romlottság kontrasztját), a hasonló alászállás látványként „befejezetlen” marad Ulrichnál, filmképei nem merészkednek a füvek mélyére – cserébe viszont hangban kapunk valamit, ami nem kevésbé felzaklató, mint a rovarhorda nyüzsgése. A Kék bársony ban később levágott fül hever a mezőn, melynek megtalálása indítja a bonyodalmakat – ki tudja, talán a Dűne fűkazlaiban is talál majd valaki valamilyen bűnjelet, amely a rejtély megfejtésére készteti...35 A titok, a rejtély éppúgy kulcsszava a Lynch-életműnek, mint a Dűné nek, s ebben áll alighanem a legfontosabb és legmélyebb hasonlóság: a megfejthetetlen titok iránti vonzódásban. Lynch a következőket saját alábecsült remeke, a Lost Highway – Útvesztőben (1997) kapcsán mondta, ám megfontolandóak a Dűné t ille tően is: „Engem mágnesként vonz a rejtély. Az ismeretlennek bárhol és bármikor ellenállhatatlan vonzása van. [...] Ha csak egy részletet látok, az még erősebb, mint ha az egészet látnám. Az egészben valószínűleg felfedezhető valamiféle logika, ám a töredék a kontextusából kiemelve az absztrakció felmérhetetlen értékét hordozza magában.”36 A megfejthetetlen titok, a befogadó egyéni képzelőerejét is mozgósító absztrakció, a megfoghatatlan szorongások társítása a megszokott – megcsontosodott – befogadói pozíciót alapjaiban kihívó, kibillentő formavilággal: ezek mind érvényesek lehetnek, ha a Dűne nemzetközi sikereit próbáljuk magyarázni. De nem feltét lenül kell magyaráznunk, miként az álmokat sem; hanem hagyni kell magunkat elmerülni a bennük-általuk megjelenő világban. Ulrich saját álom alapján alkotott, akárcsak egy vagy több művükben a filmművészet olyan óriásai, mint Luis Buñuel, Federico Fellini vagy Kuroszava Akira. Álma immár nem csak az övé, most már – esztétikai formába öntve – a miénk is: a Dűne dermesztő alámerülésre, „utazásra” invitál, amelyre mindenki a saját félelmeit és szorongásait viszi magával. S mint a legizgalmasabb műalkotások, valamennyi újabb befogadása során új és új arcát fedi fel, kimeríthetetlen élményt kínál. A Dűne rejtelmeibe ennélfogva a fenti fejtegetés is csak részleges bepillantást nyújthatott. A tanulmány szerzője a Magyar Művészeti Akadémia Ösztöndíjprogramjának ösztöndíjasa. ▼ 35 David Lynch minden szabványt felrúgó, legendás tévésorozata, a Twin Peaks (1990–91) visszatérő képsorában a szélben lengedeznek a fák levelei, s eközben Angelo Badalamenti (Lynch állandó zeneszerzője) baljósan morajló kísérőzenéjét hallhatjuk; ezek a részletek olykor rémségek felvezetésére szolgálnak. A Twin Peaks ezen képsorai is tekinthetők a Dűne rokonának. 36 Rodley, Chris (szerk.): David Lynch. Beszélgetések . Ford. Stőhr Lóránt. Budapest: Osiris Kiadó, 2003, 292.
