Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 9. szám - Galambos Ádám: Térből térre (Mozaikrészletek Fischer Balázs kecskeméti kiállításáról)
64 Galambos Ádám Térből térre Mozaikrészletek Fischer Balázs kecskeméti kiállításáról Ami a táj mögött van. A festészet kezdetei óta foglalkoztatja annak alkotóját és nézőjét az a kérdés, hogy mit látunk, vagyis hogy miként tud a kétdimenziós, alapvetően sík felület a képzeletünkben nemcsak háromdimenziós „megelevenedő” alkotássá válni, és egyben üzenettel bírni, hanem azon is túllépve a látotthoz képest más jelentést is közvetíteni. Vagyis miként lehet úgy alkotni, hogy az ne álljon meg a látottnál, vagy ha alázattal tekintünk a világra, akkor képessé váljon megközelíteni a látott lényegét, vagy az abból következőt. De miért vált fontossá a látott, a tapasztalt, megélt vagy vizionált átültetése valami újjá? Talán azért, mert a művészet által képesek vagyunk arra, hogy valamit visszatükrözzünk. Megmutassunk, feltárjunk, a magunk értelmezési rendszerén belül megérthetővé, elérhetővé, átélhetővé, sőt ihletett művek esetén megsejthetővé tegyünk. Látott és látszat elkülönül egymástól. Teremtő szemlélődés. Ritkán, sőt egyre ritkábban használják művészeti alkotások ról szóló beszélgetésekben vagy írásokban a szemlélődésre utalást. Talán azért, mert az alapvetően egyházi fogalom vagy túl megterhelt, vagy éppen spirituális tartalma miatt kevésbé jut sokaknak eszébe. Pedig művészet és szemlélődés nem egymást kizáró fogalmak. Elég, ha a megfigyelésekre, a látott értelmezésének kényszerére, az alkotói folyamatra, a csend és megállás igényére gondolunk. A művész jobb esetben szemlélődő alkotó, időt hagy a befogadásra, figyel, megért, keres. Felismeri, hogy a táj vagy épített környezet megértéséhez idő kell. Erről szól az építészetben a genius loci , a hely szellemének megbecsülése. A képzőművész is megfigyel. Formát, gesztust, színt, pontosabban színeket, viszonyokat. Sőt, illatot és hangot is. Nem csak látni, találkozni óhajt a látottal. Ez azonban nem jelenti a forma, szín későbbi leképezését. Inkább azt sejteti, hogy valamit fel akar ismerni, amiből új fakad. Gondoljunk az Egy párás nap sorozat műveire, A paplak udvara alkotásra vagy a Geometrikus árnyék és Vadlesen festményekre. Mindegyik más-más irányból fedi fel az adott táj által megélt élményből táplálkozó valóságot. Egyik alkotás sem azt mutatja, ami ott és akkor látható volt, mégis, vagyis éppen ezáltal mutatja az átélhetőt. Vagyis a szemlélődés nem felszínes megismerés, nem a látott felszíne, hanem annak lényege felé vezető út. Különleges, de részleges azonosulás, amely egyszerre fed fel valami lényegit a látottból és annak értelmezőjéből.
