Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 9. szám - Lengyel András: Szegedi egyetemi könyvtári éveimről (Lapok egy önéletrajzból I.)
38 önmagának tett (elvi) engedménnyel, simán elkészíthette volna kandidátusiját – ahogy sok tanítványa helyett írt is doktorikat, a „szép szemükért”. S számos igazgatói erénye is megmutatkozott. Jól szervezett és adminisztrált, pragmatikusan, okosan. Alapossága következtében az intézmény költségvetésében a géhások által elszámolt legkisebb tételek is fölszínre kerültek. Az aprólékosságig alapos volt, mindazt kézben tartotta, ami a könyvtár működéséhez szükséges volt. S nagy gondot fordított a szakmai utánpótlás kinevelésére is. Megszervezte a fiatalok könyvtárosi képesítését, megegyezett az ELTE Könyvtártudományi Tanszékével, hogy egyéves, kihelyezett képzés keretében felsőfokú papírt adnak a központi és a tanszéki könyvtár ifjabb munkatársainak. (Ez a tanfolyam azonban nem áltanfolyam volt, a szakma legjobbjai tartották az órákat, előadásokat és gyakorlatokat egyaránt, csak a már úgyis elsajátított, nem szakmai tárgyakat – marxizmus, lélektan stb. – mellőzték. Elvégzése megbízható tudást nyújtott.) Kandidátusi előkészítőt is szerveztetett a fiatalok számára stb. Egyféle könyvtári menedzserként dolgozott, de a szakmai részleteket illetően hagyta dolgozni a munkatársakat. Igazgatói kinevezésével sokat nyert a könyvtár. (A hetvenes években egyáltalán nem az a bornírt „sztalinista” volt, amelynek a rendszerváltás után egyesek lefestették.) A könyvtárban sok igyekvő fiatal és sok „szürke”, de megbízhatóan teljesítő könyvtári „közkatona” dolgozott, ez – nagyüzemről lévén szó – nem is lehetett másképpen. Rengeteg részfeladat volt, amit el kellett látni, ami esetleg nem igényelt kiemelkedő intellektust, de „jelen kellett lenni”, meg kellett csinálni, másképpen a gépezet leállt vagy elakadt volna. Az igazgató és a „közkatonák” közt azonban, mint minden ilyen intézményben, jelen volt egy olyan szakembergárda, amelynek tudása az egész intézmény teljesítőképességét meghatározta – egyes vonatkozásokban akár évtizedekre előre is. Az egyetemi könyvtárnak ez a gárdája, bár akadt egy-két kivétel, nagy átlagban nagyon erős volt. Annak ellenére, hogy többen is az én odakerülésem előtti időkben mentek máshová dolgozni. (Kulcsár Péter Pestre, az ELTE Egyetemi Könyvtárába, Lisztes László Kecskemétre megyei könyvtárigazgatónak, Szegfű Laci a szegedi főiskolára tanítani stb.). Ha van olyasmi, mint könyvtártudomány (magam inkább csak a könyvtári praxis általánosított és rendszerezett tapasztalatairól beszélnék), akkor annak legjobb, legalaposabb ismerője a könyvtárban Németh Zsófia volt. Ő nagyon jó családi háttérrel indult neki pályájának, apja, Németh Gyula akadémikus, az egyik legnagyobb magyar turkológus, nyelvtörténész volt, anyja, Sebestyén Irén maga is kitűnő nyelvész és műfordító. Otthonról nagyon erős nyelvi alapokat hozott magával, angolul például kitűnően beszélt (egyetemistáknak tanította is ezt a nyelvet), műveltsége, általános tájékozottsága is az átlag fölött mozgott. Nehéz sors jutott neki, kislányát, Zsófit egyedül nevelte, élete terhei már alakították személyiségét. De ez nem eltorzította, inkább emberibbé tette. A „szakmát” nagyon tudta, annak minden ágában otthonosan mozgott, magam is megtapasztaltam például, hogy még a sza-
