Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 10. szám - A. Gergely András: In ex-territorium – ha érti, miről van szó (Még nem arról, de talán közelítésként!)
85 A. Gergely András In ex-territorium – ha érti, miről van szó /Még nem arról, de talán közelítésként!/ Benn lenni, lakozni a kicsukottban, érteni az érthetetlent – nincs is szebb missziója egy könyvnek. S Végel László könyvei ilyenek. Mármint ezúttal még nem az Exterritórium , hanem előzményei, melyekben az ex voltaképpen az IN része. Az Exterritórium „ezredvégi jegyzetei” ténylegesen is, időben és közlésminőségben is az életműsorozat részei (Noran Libro kiadó, Budapest), de oly módon épülnek az elbeszélői margináliák rendszerére, hogy az már az életműstruktúrát formálja. Belül vannak a kívüllétben, vagyis rálátnak a sehollétre is, állandósultan harmonizálnak az ígyléttel, s csalogatva hívnak az együttlétre, megértésre, elfogadásra. Végel László tűrés- és elfogadásköteteket komponál, mikor mire hangolva, s abban megmerítkezve. De akkor minden téren és időn túl is, mintha maradék esélyünk is csak ennyi lenne. S ebben sajnos nagyon igaza lehet. A terroir, avagy a termő talaj adott, leginkább a díszletek változóak. A bácskai Szenttamás és Berlin, Újvidék és Budapest, Bácska és Kelet-Európa, exjugó és posztszociál..., mindennaposan csak szimpla létünk és holtunk. A feeling jobbára közös: panasz, hogy ilyenek vagyunk..., megértő magyarázat arra, hogy miért is..., ellenoldalon a méltó lét és a polgári esélyek elmúló öröksége..., a többnyelvűség makogássá zsugorodása..., a politikai retorika egyirányú uszításba és önlelkesítő üdvrivalgásba moslékosodása, a „fölháborodom, tehát vagyok!” igaz indulata. Itt vagyunk hon. Ha még vagyunk egyáltalán – merthogy egyre kevésbé. S ebben Végel László nemcsak panasziroda, de váltóőr, a hétköznapok toronyőre, a lelkiismeretek ellenőre és morális elsatnyulásaink lélek-szociográfusa is, főrendező és fordító – miközben látszólag csak jegyzeteket készít, naplóregényt fogalmaz, parciális jegyzeteket fűz a talán még létező léthez. Közben a lét is múlttá válik A múlttá válás esélye, s közben a pusztulás mindenkori íze ülepedik rá Végel László újra megjelent első regényére. Az Egy makró emlékiratai ötven év múltán jöttek ki újból, s ismétlik az élményt, mit kinek-kinek ’68-as énje, világképe, ifjúsága, farmerkorszaki életérzése kínált.1 Mert hát kínált a kifulladásig, legalábbis a Makróban, meg a reá követ kező világnézet-regényekben. Ahogy írja: „Első regényeim, az Egy makró emlékiratai, az Áttüntetések, majd a Parainézis nemzedéki regények voltak, főleg olyan szereplőkkel, akik még nem ültek be a hatalomba. A Nagy Kelet-Közép-Európai Lakoma bevonul a Pikareszk Regénybe című kisregényemben írtam az értelmiségiek rendszerváltási kudarcáról és bohózatáról. Nem is arattam 1 Noran Libro, Budapest, 2017, 205. oldal
