Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 7-8. szám - Turán István: "Itt, a hol a napról-napra hatalmas arányokban fejlődő szőlőkultura lefoglal minden talpalatnyi teret, a gazdasági élet sarokpontja és fundámentoma: a Szüret" (Kiskőrös szőlő- és borkultúrájának rövid története)
126 úriszék előtt kérjék a szőlőterületek megnagyobbítását. Tízesztendős küzdelembe került, mire a földesurak 750 holdra emelték a szőlővel beültethető területek nagyságát. Így alakult ki a község határának az a része, amit a térképen ma is Öregszőlők néven jelölnek. Mivel Tabdi homokbuckái még a juhok számára sem bizonyultak megfelelő minőségűnek, ezért a földesurak később már ide is engedélyezték a telepítéseket, ez lett az Újszőlők területe.4 A későbbi leírások arra utalnak, hogy már ekkoriban a kadarka volt a legnépszerűbb fajta. Érdekessége volt az egyezségnek az, hogy az úriszék kikötötte, a szőlőtőkék közé nem szabad gyümölcsfákat ültetni. Ezt a jobbágyok bizonyára már a kezdetektől sem tartot ták be.5 1815-ben megköttetett egy olyan megegyezés a Wattay család és a város lakosai között, amely ismét engedélyezte szőlők telepítését. Az egyezség hátterében az állt, hogy az eredeti, 1767. évi Mária Terézia-féle Urbárium által rendelt kiskőrösi jobbágytelkek nem bizonyultak elegendő nagyságúnak. Így ezek számát a mérnöki regulációk során felemelték csaknem a duplájára, 70-re. Az elismerésért cserébe viszont a földesúrnak újabb területet, Szücsi puszta nagy részét át kellett adnia a kiskőrösieknek szőlőültetés céljából, itt jöhetett létre a Szücsi heteddézsmás szőlők területe. A termés leszüretelése után minden hetedik akó mustot át kellett adniuk a földesúr megbízottjainak.6 A szüretre a 19. századi gyakorlat szerint minden évben három nap volt kijelölve, vagy hétfői, vagy csütörtöki kezdettel. A csőszök ezeken a napokon folyamatosan ellenőriztek. Mivel nem léteztek betárolásra alkalmas pincék, ezért a mustot minden szőlősgazda hazaszállította, kivéve a hetedik akót.7 A megbízottak az Izsáki úti vásártér sarkán lévő Városalatti Csárdában várták a szállítmányt. A mustot átöntötték a hordókba, ezután mentek a vámszedő helyre, ahol egy singgel8 megmérték a hordó tartalmát, és kiszámolták a lefejtendő részt, amelyet begyűjtöttek. Forrásig az „urasági” must helyben maradt (természetesen őrzés alatt), majd lefejtették és áttöltötték másik hordókba, s vagy Apostagra, vagy Hartára szállították, ahol azután hajóra rakták. A termelő megmaradt borát szabadon ihatta, karácsonyig még kocsmában is árulhatta, azután viszont meghatározott áron el kellett adnia a földesúrnak vagy a megbízottnak.9 Ebben az időben mai értelemben vett minőségi termelésről nem beszélhetünk, ennek oka nemcsak a szakmai ismeretek hiánya volt, de a legalapvetőbb művelési technikák sem terjedtek még el. 4 Kiss Béla: Kiskőrös története, kézirat, 1954. Forrás: Petőfi Sándor Városi Könyvtár (továbbiakban: Kiss Béla, i. m.) 5 Bella Tibor Zoltán – Szedmák Tamás – Turán István: Kiskőrös története, Kiskőrös Kultúrájáért Egyesület, Kiskőrös, 2018. 54-56. o. (továbbiakban: Kiskőrös története) 6 Meskó Sándor (szerk.): Kiskőrös helytörténeti monográfiája, Kiskőrös, 1989. 124. o. (továbbiakban: Kiskőrös monográfia ) 7 1 akó kb. 56 liter . 8 Mérőpálca . 9 Kiss Béla, i. m.
